Hazánkban átlagosan 25 percenként hal meg egy honfitársunk hirtelen szívhalál következtében.
Az önmagában elkeserítő tényt súlyosbítja, hogy feltételezések szerint kétharmaduk megmenthető lenne, amennyiben az észlelést követően az első 3-5 percben a jelen lévő laikusok megkezdenék az újraélesztést.
Az újraélesztési algoritmust alig egy óra alatt meg lehet tanulni, a hatékony mellkasi kompressziók elsajátítása ennél is kevesebb idő alatt lehetséges. A vizsgálatok azt mutatják, hogy már egy általános iskolás diák is képes a megfelelő beavatkozások elvégzésére.
Bravúros mentés
Budapesten sétált családjával az a 65 év körüli, ismerten szívbeteg férfi, akihez tegnap reggel kérték a mentők segítségét.
A férfi hirtelen összeesett, mire fia rögtön mentőt hívott. A tapasztalt mentésirányítók utasításai szerint a bejelentők megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. Így a férfi fia azonnal megkezdte az újraélesztést.
A mentősök perceken belül a helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett.
A férfit kritikus állapotban szállították kórházba a mentők
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!