Újabb jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a betegeket, a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz.
13 perces vizetekről számolnak be az állami ellátást igénybe vevő betegek.
Ha az embernek valamilyen egészségügyi problémája van, és magánorvosnál szeretné kivizsgáltatni, akkor több szempontot mérlegel.
A kormány januárban is oltási akciót szervez, amikor előzetes időpontfoglalás nélkül is meg lehet kapni a vakcinát. Az oltási igazolványokkal kapcsolatos információk néhány napon belül jelennek meg.
Újsághír pedig azért lett belőle, mert Bella nem más, mint a Pécsi Tudományegyetem és a T-Systems által közösen kifejlesztett mesterséges intelligencia megoldása.