Idős korban ajánlatos tevékenynek maradni, mert ezzel csökkenthető a szembetegségek kockázata is – állítják amerikai kutatók.
A magas vérzsír szint testmozgással – megfelelő étrend mellett – csökkenthető.
Amerikai kutatók szerint EEG-vel lehetne szűrni az időskori Alzheimer-kórt. A módszer a betegség kezdeti stádiumában kialakuló elváltozásokat is kimutatja, akár a tünetek megjelenése előtt, emellett egyszerű, olcsó és egy háziorvosi rendelőben is lehetne használni.
Magyarországon a lakosság egyötöde – megközelítőleg 2 millió lakos – betöltötte 60. életévét. A korosodás azonban nem egyformán, az eltelt évek számának megfelelően zajlik, így igen nagy különbség van az idős emberek egészségi állapota között.
A Nyugat-Sydney Egyetem (UWS) kutatói mérföldkőnek is nevezhető elemzésük során azt találták, hogy az ötven fölötti emberek, akik kalcium kiegészítőt szednek, kevesebb törésnek esnek áldozatul és jobbnak ítélik életminőségüket.
Nyugodtan kezdhetnek fogyókúrába az idősebb, túlsúlyos hölgyek – legalábbis két, amerikai kutatók által végzett vizsgálat alapján, melyeket az Amerikai Gerontológus Társaság idei éves találkozóján ismertettek Seattle-ben.
A különböző snack-ek, csipegetnivalók fogyasztása segíthet abban, hogy a 65 év feletti emberek elegendő kalóriát vegyenek magukhoz – állítja egy új tanulmány.
A Journal of the American Geriatrics Society c. szaklapban megjelent új tanulmány három program hatásosságát hasonlította össze, amelyeknek mind az volt a célja, hogy csökkentse az idős betegek eséseinek számát és javítsák életminőségüket. Az eredmények alapján úgy tűnik, a testmozgás az a módszer, amely leghatékonyabban javít az idősek életminőségén.