A szaglásvesztésről mostanában leginkább a koronavírus-fertőzés tünetei kapcsán hallhatunk, ám ezen kívül még több betegség is állhat a háttérben.
3 megyében különösen sok az influenzás beteg!
A védőoltásokkal az a célunk, hogy a betegség ne alakuljon ki, illetve sokkal enyhébb lefolyása legyen, mint lenne oltások nélkül. Az influenza esetében ez azt jelenti, hogy például sokkal kisebb százalékban alakul ki komoly tüdőgyulladás, ami esetleg már kórházi ápolást tehet szükségessé, akár halált is okozhat.
Kutatások szerint a kétszeresére nőtt a halálozási kockázat azoknál, akiknek influenza- és koronavírus-tesztje is pozitív lett, szemben azokkal, akik csak a Covid-19-ben betegedtek meg.
Úgy tűnik, hogy az influenza és a tüdőgyulladás elleni oltások segíthetnek az Alzheimer-kór pusztító memóriavesztése elleni védelemben. Ha ez igaz, akkor a milliárd dolláros kérdést, az immunrendszer megfiatalításának problémáját is sikerül megoldani.
Influenzaszerű tünetekkel küzd? Nátha és koronavírus is lehet, de biztosan nem influenza – az antsz szerint ugyanis még nem indult el az influenzajárvány.
Az influenza koronavírus nélkül is veszélyt jelent a szív-érrendszeri betegekre, így nekik mindenképpen ajánlott a megelőző oltást beadatniuk.
A koronavírus teszteket nagy számban végző labor adatai szerint a fertőzöttség már most magas, pedig a koronavírus járvány még csak felszálló ágban van.