Görögország hétfőn törölte sertésinfluenza-oltás rendeléseinek egyharmadát, és kártérítést kért a nagy összegű előlegekért, melyeket az oltóanyaggyártó vállalatoknak kifizetett.
Az új típusú influenza hatása inkább az 1957-es és az 1968-as járványéhoz lesz hasonló, mint az 1918-as pandémiához, bár a halálos áldozatok száma valószínűleg magasabb, mint amit eddig laboratóriumi vizsgálatokkal megerősítettek - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Magyarországra az egészségügyi hatóságok által megrendelt és már leszállított négymillió H1N1 vakcinán túl csak akkor gyárt oltóanyagot az Omninvest, ha erre szükség lesz - írta a szerdai Világgazdaság.
Több mint hatvan áldozatot követelt idáig a H1N1 vírus Magyarországon. Az elmúlt héten újabb halálesetek kerültek nyilvánosságra, a lakosok mintegy harminc százaléka oltatta be magát eddig: a legtöbben a nyolcadik kerületben szereztek védettséget.
Több politikus vádját követően az Egészségügyi Világszervezet megvizsgálja, hogy megfelelően kezelték-e a H1N1 járványt: a vád szerint a járvánnyal kapcsolatos veszélyeket a gyógyszergyárak nyomására nagyították fel. Magyarországon még mindig vannak, akik a halálozások ellenére sem veszik komolyan az új influenza-járványt.
A legfrissebb járványügyi adatok azt mutatják, hogy az új influenzajárvány első hulláma lezajlott, de hamarosan újabb hullámra lehet számítani, ezért nagyon fontos, hogy a védekezés ne hagyjon alább – erre kérte dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos az orvosszakmai szervezetek képviselőit azon a csütörtöki megbeszélésen, amelyre Budapesten, az Országos Tisztifőorvosi Hivatalban került sor.
A jelek szerint az északi félteke országai már túl vannak az idei influenzaszezon csúcspontján - áll az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) pénteki közleményében.
Kanada ötmillió adag H1N1 influenza elleni oltóanyagot ad át Mexikónak, hogy kielégítse a pándémiás influenza elleni azonnali vakcinaszükségletet – jelentette be Leona Aglukkaq egészségügyi miniszter.