„Ez nem történhet meg velem, hiszen kardiológus vagyok”!" Egy kardiológus megosztotta a tüneteit, miután szívrohamot.
Ön mit szokott tenni ilyen helyzetekben?
Ezekre a panaszokra már nem szabad legyinteni, mert arra utalnak, hogy a szívet vérrel ellátó koszorúerek elzáródtak.
A kardiológus elmondja, mennyi az ideális pulzus, és hogyan lehet csökkenteni, ha túl magas.
Barta Judit szakmai munkájáért már több kitüntetést vehetett át.
A szívünkhöz a gyomrunkon keresztül vezet az út - tartja a mondás, és ennek orvosi értelemben is van jelentősége.
Ha a fájdalom jellemzően elmúlik pihenéskor, de járáskor ismét jelentkezik, ilyen vizsgálatokra biztosan szüksége lesz.
Egy felnőtt érhálózatának hossza a hajszálerekkel együtt elérheti a 100 ezer kilométert, ami az Egyenlítő két és félszerese.