A rózsaszín ezer árnyalata címmel indult új podcastsorozat, amely őszintén, tabuk nélkül beszél a mellrákról – betegekkel, szakértőkkel és orvosokkal együtt. A műsor célja, hogy valós történeteken és hiteles információkon keresztül mutassa meg: a mellrák nem csupán egy diagnózis, hanem egy út, amelyen sokan járnak – gyakran csendben, de sosem egyedül.
Helikopterrel szállították haza törökországi nászútjáról, ahol egy hatalmas daganatot fedeztek fel a mellkasában. A daganat kihatott a légzésére, a szívére és az általános egészségi állapotára.
„A babám mentette meg az életem”.
Az onkológiai döntés mindig egyéni mérlegelésen alapul. Ez azt is jelenti, hogy a szakirodalom és a nemzetközi irányelvek alapján jól körülhatárolható helyzetekben a kemoterápia akár elhagyható.
A nő eleinte nem is sejtette, milyen nagy a baj.
Világszinten Magyarország az elsők között van a fej-nyaki daganatok halálozási listáján, pedig korai stádiumban felfedezve ezek a ráktípusok is jó eséllyel gyógyíthatók.
Bár ijesztő lehet, ha egy gyógyszer szedése közben hajhullást tapasztal, a legtöbb esetben ez átmeneti, és a haj néhány hónapon belül újra kinő.
Mikor mondjuk ki, hogy nem használ a kemoterápia és ideje más úton továbbmenni?