Egészségtudatosak, gyönyörűek és igyekeznek megszabadulni mindenféle méregtől. Mádai Vivien, valamint a modellszakma három generációjának jeles csillaga, Sütő Enikő, Görög Zita és Dukai Regina a 2013-as év gyógynövényét, a máriatövist éltették, miközben egészségtudatos életmódról, testmozgásról, méregtelenítési praktikákról és gyógynövényismeretükről adtak számot.
Gyászol a hazai és nemzetközi kozmetikus társadalom. 2013. január 9-én este, munkásságának 55., életének 87. évében elhunyt Molnár Dánielné, Ilcsi néni. Varázslatos személyében az utolsó polihisztorok egyike távozott, aki egész életében a magyar és nemzetközi kozmetikusi tudás, és a nevével fémjelzett Ilcsi natúr kozmetikumok fejlesztéséért dolgozott. Életét számtalan kitüntetés, elismerés, díj és a kozmetikusok és vendégeik szeretete övezte. Temetése végakaratának megfelelően szülőfalujában, Nagykökényesen lesz. Itt kísérik utolsó útjára.
A damaszkuszi rózsa 2013 gyógynövénye! E növényt (Rosa damascena) választotta 2013 gyógynövényének az NHV-Theophrastus egyesület szakértői bizottsága.
Az izsóp már a Bibliában is számos helyen említésre kerül, konkrétan pl. Jézus szenvedésekor a keresztfán…
A népi gyógyászatban évezredek óta alkalmazott növények antioxidáns hatását vizsgálva brit kutatók megállapították, hogy a fehér tea, a csodamogyoró és a rózsa valóban sok gyulladáscsökkentő, antioxidáns összetevőt tartalmaz.
Izzasztó, vizelethajtó, vértisztító hatású. Hólyagbántalmak, reuma és köszvény ellen is kiváló. Mi lehet ez? Hát a mezei zsurló...
Flower Power - 4 energiaadó szobanövény... Nagy vagy kicsi, világos vagy sötét, tüskés vagy virágzó: minden növény különleges és egyedi - íme néhány ötlet, mivel dobd fel a dolgozószobát!
A rózsafélék családjába tartozó szerény kis virágról ki gondolná, hogy gyógyító hatással is bír? Az északi félteke mellett még Ausztrália déli részén őshonos a növény.