Amikor a sugárkezelés nemcsak a daganatot érinti – ilyen mellékhatásokra számíthat
Sugárkezelés hatékony eszköz a daganatok leküzdésében, de sajnos együtt járhat mellékhatásokkal — egyik része átmeneti, másik része tartós lehet.
A sugárkezelés a daganatos betegségek egyik legfontosabb terápiás eszköze, hiszen a rákos betegek körülbelül felénél alkalmazzák valamilyen formában. A kezelés lényege, hogy az ionizáló sugárzás megtámadja a tumorsejtek DNS-ét, és ezzel akadályozza meg a további osztódásukat. Ez a célzott hatás ugyanakkor nem tudja teljesen kizárni az egészséges sejtek érintettségét sem, ezért fordulhat elő, hogy a beteg a kezelés során mellékhatásokat tapasztal. Hogy pontosan milyen panaszok jelentkeznek, nagyban függ attól, melyik testrészt kezelik, milyen sugárdózissal dolgoznak, illetve milyen modern technikát – például külső besugárzást vagy belső brachyterápiát – alkalmaznak.
Akut és krónikus mellékhatások
A sugárkezelés mellékhatásai két nagy csoportba sorolhatók: vannak olyanok, amelyek szinte azonnal, a terápia alatt vagy közvetlenül utána jelentkeznek, és léteznek hosszabb távú következmények, amelyek akár évekkel később is felbukkanhatnak.
Az akut mellékhatások közé tartozik például a bőr érzékenysége, kipirosodása, hámlása, amely sokszor a napégéshez hasonló élményt jelent a betegeknek. Ha a kezelés a szájüreget vagy a nyelőcsövet érinti, gyakran kialakul fájdalmas nyálkahártya-gyulladás, amely megnehezíti az evést és a nyelést. Nem ritka a fáradtság sem, amely sokak számára a legkimerítőbb tünet. Amennyiben a hasat vagy a medencét éri a sugárzás, jelentkezhet hányinger, hasmenés, sőt étvágytalanság is, ami tovább rontja a beteg általános közérzetét- írja a BMJ Oncology.
A hosszabb távú mellékhatások súlyosabb következményekkel járhatnak. Gyakran hallani például a sugárzás okozta szájszárazságról, amely akkor alakul ki, ha a nyálmirigyek sérülnek. Máskor a csontok és a fogak is károsodhatnak: egyes betegeknél az állkapocs csontszövete pusztulhat el, amit osteoradionekrózisnak nevezünk. A mellkas besugárzása légzőszervi problémákat is okozhat, például sugárzás utáni tüdőgyulladást vagy szívburokgyulladást. Amennyiben az idegrendszer is érintett, a betegek idővel halláscsökkenést, látásromlást, ritkábban kognitív változásokat tapasztalhatnak. Nem szabad elhallgatni azt sem, hogy a sugárzás hosszú távon növelheti bizonyos másodlagos daganatok kockázatát- írja a UNSCEAR.
Mi befolyásolja, hogy Önnek milyenek lehetnek a mellékhatások
A mellékhatások mértékét több tényező is meghatározza. Az egyik legfontosabb szempont az, hogy a test melyik részét kezelik: minél közelebb vannak a létfontosságú szervek vagy az érzékeny szövetek, annál nagyobb a kockázat. Az is sokat számít, mekkora dózist és milyen ütemezésben kap a beteg, hiszen a nagyobb adagok és a gyorsabb ütemezés általában komolyabb mellékhatásokat idézhet elő. Ugyancsak fontos a technológia: a modern módszerek, például az intenzitás-modulált radioterápia (IMRT) sokkal pontosabban céloznak, így kevésbé terhelik az egészséges szöveteket.
Nem hanyagolható el a páciens általános egészségi állapota sem. Az életkor, az alultápláltság, a dohányzás vagy a krónikus betegségek – mint a cukorbetegség vagy a szív- és tüdőproblémák – mind növelhetik a kockázatot. A kutatások arra is rámutattak, hogy az életmód és a táplálkozás szintén szerepet játszik: a rendszeres testmozgás, a megfelelő fehérje- és vitaminbevitel és a kiegyensúlyozott étrend mind segíthetik a szervezetet abban, hogy könnyebben elviselje a kezelést.
Mit lehet tenni, hogy csökkentse a mellékhatásokat?
Bár a sugárkezelés mellékhatásait teljesen elkerülni nem lehet, számos módszer létezik azok enyhítésére. Az úgynevezett prehabilitáció, vagyis a kezelés előtti tudatos felkészülés egyre elterjedtebb: ilyenkor a betegek étrendjüket, fizikai aktivitásukat és pihenésüket optimalizálják, hogy szervezetük jobban bírja a megterhelést. A megfelelő hidratáltság és a bőr, illetve a nyálkahártya gondos ápolása alapvető jelentőségű, hiszen ezek a szövetek reagálnak legérzékenyebben a sugárzásra. A bőr esetében jó minőségű hidratálókrémek, a szájüregben pedig speciális öblítők és kímélő étrend segíthet.
Az is lényeges, hogy a beteg szorosan kövesse az orvosi utasításokat, és a legapróbb változásokat is jelezze a kezelőcsapat felé. Egy időben észlelt bőrpír vagy nyelési panasz sokszor egyszerű beavatkozással enyhíthető, míg késlekedés esetén komolyabb probléma alakulhat ki. Ha lehetőség van rá, érdemes olyan központban kezelést kérni, ahol modern, precíziós sugárterápiát alkalmaznak, hiszen ezzel jelentősen csökkenthető az egészséges szövetek terhelése.
Sugárterápia előtt áll? Minden, amit a kezelésről és a mellékhatásokról tudnia kell!
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!