Fontos ezekre a jelekre figyelni, mivel korai kezeléssel megelőzhető a maradandó károsodás.
Világszerte évente 1,2 millió ember hal meg májzsugorban. Az új kezelések kidolgozása döntő fontosságú a májelégtelenségben szenvedők számára - jelenleg a személyre szabott mikrobiom-alapú terápiát vizsgálják a kutatók!
Európai és amerikai kutatók együttműködése révén ismerték fel, hogy a testtömegindex már önmagában is jelzésértékű a cirrózis kialakulása, fennállása szempontjából. A megfigyelés szerint az elhízás ténye felgyorsíthatja a cirrózist – és fordítva – a testsúly rendezése javíthatja az előrehaladott májbetegségben szenvedő betegek állapotát.
A kakaóban gazdag fekete csokoládé a májcirrózisos betegek számára a jövőben akár receptre is kapható lehet, mivel egy friss tudományos munka rámutatott a fekete csokoládé jótékony hatásaira.
A nyugati világban a májbetegségeknek a túlzott alkoholfogyasztás a leggyakoribb oka. A túlzott mértékű alkoholfogyasztás hatására a máj szerkezete kórosan átalakul, funkciói romlanak. Az alkohol okozta májkárosodásnak három stádiuma van. Ezekben a szakaszokban eltérőek a tünetek, a kezelés és a kórlefolyás is.
A májkárosodások csoportjába a toxikus májkárosodás, a zsírmáj és a májcirrózis sorolható.