…jobb, ha felkészülünk. Nem kell sok mindent tennünk, hiszen elég egy-két alapvető szabályt betartanunk, hogy ne legyen nagyobb baj egy egyszerű megfázásból.
A nátha, azaz az orrnyálkahártya gyulladása az egyik leggyakoribb légúti megbetegedés. Mivel tünetei kellemetlenek és a betegség könnyen terjed, fontos tudni, hogyan védekezhetünk ellene hatékonyan.
Fitos, pisze, hegyes, tömpe: az orr nemcsak arcunk karakterét határozza meg alapvetően, de egész létezésünk nélkülözhetetlen része. Összeköt a világgal, hiszen rajta keresztül lélegzünk, nélküle nincsenek ízek, illatok, és segítségével védekezünk a minket érő káros hatásokkal szemben is.
Az orr az emberi immunrendszer fontos védelmi vonalát képezi a kórokozók ellen. Az orrüregben található nyálkahártya és az orrjáratokban lévő hajszálerek összehangoltan működnek a káros mikroorganizmusok elleni védekezésben. Feladatukat azonban csak akkor tudják maradéktalanul ellátni, ha mi is védjük őket.
Ha tél, akkor nátha. Márpedig annak az orrdugulás az egyik legkellemetlenebb tünete, amely minden levegővételt – és ezáltal a legegyszerűbb dolgokat is – megnehezít. Mutatjuk, mit tehetünk, ha újra levegőhöz szeretnénk jutni.