A legfrissebb izraeli adatok szerint a koronavírus elleni negyedik oltás nem ad akkora védelmet, hogy az egész népességre kiterjedő oltási programot szorgalmazzanak.
Minden profi és amatőr sportolónak, aki Franciaországban bármilyen sportversenyen indulni szeretne, kötelezően be kell oltatnia magát.
Új mRNS vakcinán dolgozik a Moderna!
Tisztelt Orvosok! A férjem májusban kapott Janssen oltást. December 10.-én itthoni nyáltesztje pozitív lett, ezt jeleztük a háziorvosnak, aki az EESZT szerint kiállította az ambuláns lapot hogy covid pozitív. De határozatot nem kaptunk.
Az újabb mellékhatás egy nagyon ritka gerincvelő-gyulladásfajta, amelynek tünetei közé tartozhat a végtaggyengeség, érzékszervi tünetek, valamint a vizelet- és széklettartási zavarok.
Vakcina génmódosított vírussal, amely tüskefehérjéket növeszt a felszínén: a tervek szerint jobb lesz, mint a Pfizer vagy a Moderna vakcinája, és akár booster-ként is alkalmazható lehet.
Rusvai Miklós virológus a sajtóban választ adott arra is, hogy megfertőződhetünk-e újra azzal a koronavírus mutációval, ami egyszer már elért minket.
Omikron, influenza, megfázás – ha elszeretnénk ezeket a betegséget kerülni, fel kell turbózni az immunrendszerünket. Ezeket a tippeket javasolják a szakértők!