Egyáltalán ne dohányozzon, ha nem óhajt tüdőrákban elpatkolni!
Ez a nyers valóság: egy orvos bepillantást ad arról, hogy min mennek keresztül, milyen küzdelmeket élnek át, milyen lelki töltetek dolgoznak a gyógyítókban akkor, amikor a káros szenvedélyeinek "köszönheti" végzetét egy beteg.
Spoiler alert: ebben a posztban nem lesz semmi vicces, ezúttal a kőkemény valóság fog szembejönni.
"A fenti mondatot jómagam követtem el, egy immár volt csoporttagunkkal szemben, aki sérelmezte szerinte cinikus, kioktató válaszomat, arra kérdésére, hogy szoptatós kismamaként van-e módja pár szál cigit elszívni. Ennek kapcsán szeretnék most beszélni kicsit nehezebb témákról, mindennapi függőségeinkről, és a halálról" - így kezdte a bejegyzését egy orvos a Vakcinainfó az orvos válaszol csoportban. A történet ygx folytatódik:
Tőlem, illetve csoportban, és azon kívül dolgozó orvoskollégáktól is bizonyára kapott már sok dohányzó, túlsúlyos, esetleg alkoholt mások szerint túl sokat fogyasztó ("elvégre én sosem vagyok részeg, nem vagyok alkoholista") tagunk bántónak, túlzónak, cinikusnak ható megjegyzést, hogy esetleg abba kéne hagyni az adott tevékenységet, változtatni kéne életmódján, mert rossz vége lesz.
Megjegyzéseinket sajnos rendszeresen szenteskedőnek, kioktatónak, vészmadárkodónak vélik. Elvégre "mit dumál bele az orvos az én életembe, semmi köze hozzá, felelősségteljes felnőtt vagyok, el tudom én dönteni, mit csinálok és mit nem, meg hát különben is, nagyapám is cigizett egész életében, mégse járt soha orvosnál." Engedjék meg, hogy egy kis bepillantást adjunk, milyen lelki töltetek dolgoznak ilyenkor az orvosban.
- Az orvos az, aki pár év múlva közölni fogja ezekkel az emberekkel egy komor belgyógyászati osztály 6 ágyas kórtermében 5 másik ember füle hallatára, hogy áttétes tüdőrákjuk van, minden bizonnyal hónapjaik vannak hátra.
- Ő néz a beteg szemébe, mikor az megkérdi, hogy a cigitől van-e mindez.
- Az orvos az, aki vizit után a kórteremből zaklatottan kisétálva, a nővérpultban zárókat gépelve hallja a kórteremből kiszűrődő, kétségbeesett zokogást. Hiába akarna segíteni, tudja, hogy semmi vigasztalót nem tud mondani. Délután megérkeznek a kétségbeesett hozzátartozók, velük ismét le kell folytatni ezt a beszélgetést. De doktor úr, nem lehet, hogy segítene, ha az apu esetleg... Nem, most már nem segítene. Az apukája meg fog halni, és kész, ez ennyi volt.
- Az orvos az, aki a sürgősségin este 9-kor fogadja az alkoholista, túlsúlyos beteget, aki fél órája sugárban okádja a vért, mert elrepedt a májelégtelenség következtében kitágult nyelőcsőkörüli vénás fonata.
- Ő küzd fél órát a betegért a sokktalanítóban, majd az ő gyomra szorul össze, mikor meghallja a monitor hosszú sípolását.
- Ő kezdi meg az újraélesztést, az ő összeszorított ökle alatt érzi a mellkaskompresszió közben vészjósló hanggal elreccsenő bordák törését.
- Ő az, aki este 11-kor félrevonul egy csendes szobába, tárcsázza be a feleség számát, és közli, hogy asszonyom, a férje meghalt, nem tudtunk rajta segíteni.
- Az orvos az, akit a nővérek hívnak hajnali 2-kor, hogy menjen ki a beteghez, akinek a csontáttéteket adó tüdőrákja van, mert az üvölt a csillapíthatatlan fájdalomtól.
- Másnap reggel ő kapja meg a kérdést a beteg lányától, hogy doktor úr, ugye nem szenvedett anyukám a halála előtt.
- Ekkor az ő szava akad el, és gondolkodik el rajta, hogy merjen-e igazat mondani, miközben még mindig a beteg utolsó, kétségbeesett sikolyai visszhangzanak a fejében.
Félreértés ne essék, nem kell minket sem magasztalni, sem sajnálni, ez is a munkánk része, mi választottuk, mindenki hivatásában van olyan, amit utál csinálni, ezzel semmi baj nincsen.
A gond itt azzal van, hogy amikor a páciens a saját egészségére kártékony tevékenységet folytat (rendszerint: elhízik/dohányzik/iszik), és azt hiszi, pontosan tisztában van a kockázatokkal, következményekkel.
Bocsássanak meg a kijelentésért: sajnos aki soha életében nem szerzett ilyen élményeket, annak halvány lila gőze nincs arról, mit kockáztat. Ezek az emberek tevékenységükkel egy virtuális szerződést írnak alá, melyben aláírják, hogy megismerték, és elfogadták a következményeket, holott valójában fogalmuk sincs a következményekről. Pár rémisztőnek szánt fotóból a cigisdobozon, meg egy "vészmadárkodó" háziorvos pár elhangzott mondatából sohasem fogják megérteni, mit kockáztatnak.
Magyarországon a lakossága 60%-a elhízott, 20-30%-a dohányzik, és körülbelül 10%-a alkoholista. Ezek az emberek jó eséllyel idejekorán, borzalmas kínok között fognak meghalni (szerencsés esetben inkább egy irgalmasabb, hirtelen szívmegállásban).
Ugorjunk vissza a kiindulási szituációra
Az orvos-beteg viszony ma már kétirányú kommunikációról kell hogy szóljon, melyben mindkét fél egyenrangú, közösen kell beszélniük adott probléma megoldásáról, következményeiről. Ebben a szituációban az a rettenetes nehézség, hogy a betegek rendszerint naivak, többségében soha nem éltek át fentebbi szituációkat, soha nem fogják megérteni, felfogni, hogy ez velük is megtörténhet, illetve hogy egyáltalán mi történhet velük.
Hiába igyekszünk elmagyarázni szépen, vagy nem szépen, egyszerűen nem veszik komolyan, mert elképzelni sem tudják, hogy ez velük is megeshet. Igen, persze, vannak kivételek, láncdohányos, 150 kilós ember is élhet 90 éves koráig. Csak épp az a gond, hogy mindenki kivételnek hiszi magát.
Kicsit olyan ez, mint amikor a 18. életévét frissen betöltött lány közli szüleivel, hogy a ma éjszakát egy nála 30 évvel idősebb, házas családapával fogja tölteni, mert az biztosan elhagyja majd családját az ő kedvéért az együtt töltött éjszaka után. A szülő pontosan tudja, mi lesz ebből, azonban ezt az infót bármilyen formában igyekszik eljuttatni a lány agyába, igen kis eséllyel fog átmenni.
Összefoglalva tehát:
Nincs vita, felnőtt embernek joga van dönteni saját sorsáról. Az ellenben már nagyon elgondolkodtató kérdés, hogy vajon mennyiben helyes/jó dolog úgy döntést hozni, hogy a következményeket az egyén valójában már csak később, többségében visszafordíthatatlan szituációban, saját kárán fogja megismerni.
Illetve még egy felmerült pont, amiben nincs vita: terhesség/szoptatás alatt káros szenvedélyek űzését senkinek nincs joga folytatni, egyszerűen megengedhetetlen, hogy bárki sajátos örömszerzés céljából ártatlan gyermeke egészségét veszélyeztesse!
Hölgyek-urak, nem vagyunk mi "gonoszak", csak az Önök életét szeretnénk megóvni. Gondolkodjanak el ezen.
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!
Leszokna a cigarettáról? Ezeket a módszereket próbálja ki!
