Ezeket látta már?

Életeket menthetnek a Budapest Taxi sofőrjei

Elsősegély-nyújtási, újraélesztési képzésben részesíti mind az 500 fővárosban dolgozó sofőrjét a Budapest Taxi Kft.

A főváros egyik legnagyobb taxi szolgáltatást nyújtó vállalata a "Teszünk a városért" elnevezésű kezdeményezés keretében készíti fel munkatársait arra, hogy segítséget nyújthassanak az esetlegesen bajban, életveszélyben lévőknek.

Az Európában is egyedülálló társadalmi felelősségvállalási program keretében mind az 500 fővárosban dolgozó sofőrjét akkreditált elsősegély-nyújtási/életmentő képzésben részesíti a Budapest Taxi Kft. A nemzetközileg is elfogadott protokoll alapján összeállított tréning során tanultakat alkalmazva a taxisok emberéleteket menthetnek meg, és hathatós beavatkozással segíthetik az Országos Mentőszolgálat munkáját.

A folyamatosan mozgásban lévő taxisofőrök bizonyos esetekben még a mentők kiérkezése előtt segíthetnek az esetlegesen bajban, életveszélyben lévőknek, hiszen a legtöbb esetben az első néhány percben nyújtott szakszerű segítség kritikus fontosságú.

A tanfolyam során elsajátították a sofőrök a baleseti szituációkon kívül a fulladás, eszméletvesztés, stroke, infarktus, mérgezés, törés, vérzés, áramütés esetén elsődlegesen elvégzendő beavatkozásokat és annak a szakszerű alkalmazásáról a gyakorlatban is vizsgáztak.

A gyors segítség életet menthet. Olvasson tovább!

A "Teszünk a városért" kampány nem valósulhatott volna meg a BBraun Magyarország támogatása nélkül, akik a szakmai támogatás mellett az autókban kötelezően meglévő elsősegély-csomag mellé, a sofőrök védelme érdekében, az elsősegélynyújtáshoz szükséges higiénés csomagot is biztosítanak minden autóban.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához