Ezeket látta már?

Már lehet pályázni az „Év Medikusa” díjra!

év medicusa díj, pályázat, covid-19.koronavírus, orvostanhallgatók

A 400.000 Ft pénzjutalommal járó díj célja elismerni a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat.

A korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság együttműködésben a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségével idén is pályázatot ír ki “Év Medikusa” címmel. A 400.000 forintos pénzjutalommal járó díj célja elismerni a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat, akik legtöbbet tesznek az emberekért, a közösségért és aktív résztvevői voltak a COVID-19 járvány elleni küzdelemnek.

A 44. Medicina konferenciához kapcsolódva a Medicina Fórum zsűrije, a Magyar Kórházszövetség, az Orvos Szakmai Kollégium és a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság hirdeti meg a díjat és bírálja el a beérkezett pályázatokat. Olyan orvostanhallgatók jelentkezését várjuk, akik jelenleg tanulmányaikat folyatják valamelyik orvosegyetemen és legalább 2 lezárt félévvel rendelkeznek. A 3 legjobb pályamunka benyújtója részt vehet a tervezetten 2021. november 4-én tartandó, a Medicina konferenciát követő díjátadó Gálaesten. Az Év Medikusa Díj nyertese 400.000 Ft pénzjutalomban részesül.

A zsűri elnöke:

Prof. Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács elnöke

A zsűri tagjai:

  • Prof. Dr. Kosztolányi György, az MTA alelnöke
  • Prof. Dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke
  • Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese
  • Dr. Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnöke
  • Nógrádi Tóth Erzsébet, a Medicina Fórum projektigazgatója

A pályázáshoz a pályázati adatlapot itt lehet elérni!

A pályázatokat a szükséges mellékletekkel együtt kérjük, hogy az evmedikusa@memt.hu címre küldjék el 2021. október 10-ig.

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához