Ezeket látta már?

Megszűntek az Affidea vizsgálati központjai Szegeden

szeged, affidea

Az Affidea 27 év után elhagyja Szeged városát, ahol több vizsgálati központot is működtettek.

Az alábbiakban az Affidea Magyarország nyilatkozatát közöljük:

Sajnálattal tájékoztatjuk a nyilvánosságot az Affidea által a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) telephelyén nyújtott szolgáltatások megszűnéséről.

Az SZTE sem a közbeszerzésen elnyert, és 2029-ben lejáró megállapodás rendelkezéseit, sem az Affidea működését övező nemzetközi tudományos elismertséget nem tisztelve, egyoldalúan, és jogsértő módon úgy döntött, hogy felmondja az Affidea Magyarországgal kötött szerződést, és ellehetetlenítette annak teljesítését.

Nagyon sajnáljuk ezeket a jogellenes cselekményeket, de nincs más választásunk, mint hogy 27 sikeres év után elhagyjuk Szeged városát, ahol több vizsgálati központot is működtettünk.

Büszkék vagyunk arra, hogy magas színvonalú szolgáltatásainkat minden évben közel negyedmillió páciens vette igénybe. Hiszünk abban, hogy az olyan magánszolgáltatók, mint az Affidea, sikeresen tudnak együttműködni a közfinanszírozott intézményekkel, hiszen nagyszámú betegnek nyújthatnak korszerű ellátást, miközben biztosítják az egészségügyi költségvetés leghatékonyabb felhasználását. Leitner György, az Affidea Magyarország ügyvezető igazgatója rámutatott:

„Az Affidea hazai története 1991-ben kezdődött, ma pedig már több mint 900 magyar szakembernek adunk munkát. Továbbra is elkötelezettek vagyunk, hogy egészségügyi központjainkban a legmagasabb szintű szolgáltatásokat nyújtsuk pácienseinknek és partnereinknek.”

Pácienseinket továbbra is várjuk az alábbi Affidea központokban:

  • Affidea Szent Margit Kórház, Budapest
  • Affidea Honvédkórház, II. Telephely, Budapest
  • Affidea Péterfy Kórház Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet, Budapest
  • Affidea Nyírő Gyula Kórház, Budapest
  • Affidea Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
  • Affidea Váci Greens Egészségközpont, Budapest
  • Affidea Bank Center, Budapest
  • Affidea BLESZ Egészségközpont, Budapest
  • Affidea Mammut II., Budapest
  • Mammut Egészségközpont (MSB)
  • Árkád Egészségközpont (MSB)
  • Corvin Egészségközpont (MSB)
Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához