Ezeket látta már?

Mennyire veszélyes a CT-vizsgálat?

2012.05.09. Módosítva: 2016.04.11.

Kicsi kockázattal jár csak a CT-vizsgálat. Egy új kutatás szerint a fiatalok CT-vizsgálattal összefüggő halálos szövődménye még mindig sokkal kisebb, mint annak az esélye, hogy abba halnak bele, ami miatt a képalkotó eljárás szükségessé vált.

A kutatásnak ugyan megvannak a maga gyenge pontjai, és az egyik specialista szerint megerősíti azon elvét, hogy a CT biztonságos, de nem bizonyítja ezt közvetlenül. "Egyre inkább előtérbe kerül az a tábor, akik azt mondják, hogy érdemesebb a vizsgálat mellett dönteni, mert 1-2 besugárzás csak nagyon ritkán jár végzetes következményekkel" – állapította meg a kutatás vezetője, Rob Zondervan, a New England Egyetem orvostanhallgatója. "Sokkal gyakoribb az olyan eset, amikor a felderítendő betegség veszélyesebb, mint maga a sugárzás."

Mennyire veszélyes a CT-vizsgálat?

A CT-t arra használják, hogy a szervezetben különböző okokból kialakult elváltozásokat felderítsék (például rák, szívbetegség, tüdő-és hasi problémák, traumák, sérülések). Előfordul, hogy többször is meg kell ismételni, akár egy napon belül is, mert más-más szerveket is ellenőrizni akarnak. Dr. Carl Schultz, a Kalifornia Egyetem (Irvine) orvosi karának sürgősségi betegellátási professzora elmondta, hogy talán túl sokszor is nyúlnak ehhez az eszközhöz az orvosok, nehogy elkerülje a figyelmüket valami apró részlet. "Egyedül a nulla az elfogadható hibaarány, ezért nagyon nagy a nyomás a kollégákon."

Az új kutatáshoz Zondervan és munkatársai több mint 23 ezer, 18-35 év közötti fiatal adatait tekintették át, akik 2003 és 2007 között estek át mellkasi vagy hasi CT-n, Boston három kórházában. A mellkasi CT-vizsgálatban részesült betegek (8133 fő) 5-50 százaléka meghalt pár éven belül. A halálozási ráta meredeken emelkedett azok körében, akik kettőnél többször kerültek a gépbe. A kutatók számításai szerint az egész csoportból 12 embernél kimondottan a CT-ből származó sugárzás miatt alakult ki daganat. A több mint 15 ezer hasi átvilágítás esetében 2-33 százalékon alakult a halálos áldozatok száma. Itt 23 beteg lett rákos a vizsgálattól. "Akit több mint 15 alkalommal kellett vizsgálni, általában eleve súlyosabb betegséggel küzdött, így esélyesebb volt, hogy előbb meghal, mint hogy a sugárzás miatt rák alakuljon ki" – jegyezte meg Zondervan.

Schultz felhívta a figyelmet arra, hogy a CT lehetséges hatásaival kapcsolatos számadatok feltételezésen alapulnak. A kutatás arra utal, hogy a gép életeket menthet, de nem bizonyítja azt. "Egyetértek az elveikkel és az általános következtetésükkel, hogy a CT elmulasztása kockázatosabb, mint annak elvégzése" - jegyezte meg. Ennek ellenére jobb elkerülni, amikor csak lehetséges. "Mindig meg kell nézni, hogy ugyanaz az információ megszerezhető-e más úton is. Például a vakbélgyulladás igazolására sokkal jobb lehet az ultrahang."

A kutatás anyagát az Amerikai Radiológiai Társaság éves ülésén tették közzé.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához