Ezekkel az otthoni gyógymódokkal megszabadulhat a napégés fájdalmától

Szépségápolás
2024. június 28. 13:04

A napégés az egyik leggyakoribb, egyben legkellemetlenebb nyári panasz.

Elővigyázatossággal megelőzhető, de ha mégis leégünk, néhány egyszerű módszerrel felgyorsíthatjuk a gyógyulási időt.

A napégés tulajdonképpen a bőr károsodása, gyulladása, melyet a Napból származó UV-sugárzás okoz. Az, hogy mennyi idő alatt ég le valaki, több dologtól is függ, így a bőr "alapárnyalatától" (a világos bőrű, szőke hajú, kék szemű, szeplős skandináv vagy kelta típusú emberek gyorsabban égnek le, mint a sötét bőrű, sötét hajú mediterrán típusok), a napon töltött idő hosszától, vagy éppen attól, hogy milyen fényvédőt használtunk.

Meddig tartanak a napégés kellemetlen tünetei?

A napégés okozta első tünetek általában a leégést követő néhány órában jelentkeznek, de akár 24 óra is eltelhet, míg minden tünet teljesen kialakul. Ezek között találhatjuk a bőr kipirosodását, a fájdalmakat, az érzékenységet, illetve a melegérzetet.

A legenyhébb esetben a leégett bőr 3-5 napon belül gyógyul, és nem feltétlenül kezd hámlani. A közepesen súlyos napégés esetén már valamivel hosszabb gyógyulási idővel kell számolnunk, de ez sem tart tovább egy hétnél, utána azonban még néhány napig a bőr hámlását is megtapasztalhatjuk. A legsúlyosabb esetben – mikor orvosi, kórházi ellátásra is szükség lehet – a bőrön rendkívül fájdalmas hólyagok is megjelenhetnek. A gyógyulás akár 2 hétig is elhúzódhat.

Így gyorsíthatjuk meg a gyógyulást!

Ha már megtörtént a baj, néhány egyszerű otthoni módszerrel nem csak felgyorsíthatjuk a gyógyulást, segíthetjük a bőr regenerálódását, de a fájdalmas tüneteket is enyhíthetjük.

Zuhanyozzunk le – langyos vagy kellemesen hűvös vízzel –, ezzel csökkenthetjük a fájdalmakat, a bőr húzódását. A zuhany a bőrre tapadt szennyeződéseket (homokot, klóros vizet vagy sós tengervizet stb.) is eltávolíthatjuk, erre azért lehet szükség, mert ezek tovább irritálhatják az egyébként is meggyötört bőrt. A meleg víztől és a hosszas fürdőzéstől lehetőleg tartózkodjunk, ez ugyanis csak tovább szárítja a bőrt. Inkább többször vegyünk rövidebb fürdőket! A vízbe regeneráló, gyulladáscsökkentő hatású zabpelyhet is tehetünk.

Zuhanyozás, fürdés után alaposan krémezzük be a bőrt, például aloe verát vagy hiarulonsavat tartalmazó testápolóval, esetleg speciális, napozás utáni zselével. Ne használjunk erősen illatosított kozmetikumokat!

Ha nagyon fáj a bőrünk, nyugodtan bevehetünk vény nélkül kapható fájdalomcsillapítót. Emellett pedig igyekezzünk minél több folyadékot (természetesen nem cukros üdítőt vagy alkoholt) inni.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

  • a napégés súlyos felhólyagosodással jár,
  • jelentős bőrterületet érint,
  • nagy fájdalommal vagy hányingerrel/hányással, esetleg
  • lázzal, hidegrázással jár együtt, vagy
  • zavart tudatállapottal társul.

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Így válasszon naptejet, hogy megelőzze a napégést!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# leégés# napégés# otthoni gyógymód# napégés ellen

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk