Valóban egészségesebb headsettel telefonálni?

Szépségápolás
2019. november 21. 09:20

Bár kutatások alapján a mai napig nincs egyértelmű tudományos bizonyíték, a mobiltelefonok káros hatásaira, az esetleges kockázatok csökkentésére számos lehetőség van. Ezek egyike a fülhallgató vagy headset használata.

Az okostelefonok megjelenése óta újra és újra felbukkannak azok az aggodalmak, amelyek szerint ezek a készülékek, illetve az általuk kibocsátott sugárzás káros lehet az egészségre. Számos tanulmány jelent meg a mobiltelefonok káros hatásairól, miközben olyan kutatások is napvilágot láttak, amelyek ennek ellenkezőjét támasztották alá. A sokféle tanulmány és adat dzsungelében nehéz tisztán látni, annál is inkább, mert az iparágban éves szinten hatalmas összegek forognak, és a vita üzleti érdekektől sem mentes.

Nem biztos, hogy egészségtelen - lehet, hogy nem egészséges

Az eddigi legátfogóbb vizsgálatot 2011-ben folytatta le a WHO-n belül működő Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC). Annak ellenére, hogy 8 éve zajlott, a 14 országban, közel 13 ezer mobiltelefon-tulajdonos bevonásával lefolytatott kutatás mind a mai napig megkerülhetetlennek számít. A tíz éven át tartó kutatás nem talált kockázatnövekedést a meninglióma (egy gyakori, legtöbbször jóindulatú agytumor) esetében és csupán közvetett kapcsolatot mutatott ki a glióma (egy kevésbé gyakori, ám sokszor halálos agydaganat) kockázatának emelkedése között, a sokat, és hosszú ideig mobiltelefont használóknál.

Végső konklúzióként a kutatók megállapították, hogy a mobiltelefonok használatának nincs kimutatható közvetlen egészségkárosító hatása, ugyanakkor “potenciálisan rákkeltő hatása van”. A kutatást végző tudósok azonban hozzátették, hogy a tanulmány 2000-es kezdete óta jelentős változások történtek a mobiltelefonok használatában, technológiájában, a telefonok rengeteget fejlődtek, így kérdéses, hogy mennyire érvényesek az eredmények a jelenlegi készülékekre.

Egészségtelenebb vidéken mobilozni, mint a fővárosban

Vannak olyan szakértők, akik szerint egyértelmű a mobiltelefonok negatív hatása az egészségre. A magas sugárzást kibocsátó mobilok különösen károsak lehetnek az emberi szervezetre - hívta fel a figyelmet Hartlein Károly fizikus 2019 februárjában. Egy mobiltelefon sugárzása attól függ, hogy felhasználójához képest milyen messze van a mobilállomás. Ez azt jelenti, hogy vidéken nagyobb a telefonok által kibocsátott sugárzás, mint a városban - mutatott rá a szakember. Ha telefonálva végigsétálnánk a Boráros tér és a Jászai Mari tér között, 70 adóantenna-váltást tapasztalnánk.

iPhone XS Max - Fotó: etuo.hu. Képünk illusztráció

iPhone XS Max - Fotó: etuo.hu. Képünk illusztráció

Forrás: etuo.hu


Vidéken azonban ennél sokkal távolabb vannak az adók, így a mobiltelefonoknak ott sokkal nagyobb energiával kell sugározniuk, hogy "elérjék" a legközelebbi antennát. Hartlein Károly kitért rá, hogy bár a sugárdózis hatására vonatkozóan még nincs tudományos konszenzus, azonban biztos, hogy van egy határ, amikor az elektromágneses hullám energiája képes például a DNS-molekulákra hatni.

Minden mobil sugárzik - de nem mindegy, mennyire

A különböző telefonok között jelentős különbség van a készülékek által kibocsátott sugárzás mértékében. A sugárzás mértékét az úgynevezett SAR (Specific Absorption Rate) értékkel jelzik. Ennek watt/kilogrammban kifejezett nagysága megmutatja, hogy hanghívás közben mennyi energiát nyel el a testünknek a telefonhoz legközelebb elhelyezkedő része.

A német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal 2019. második félévi adatbázisa alapján ezek a legmagasabb SAR-értékkel rendelkező telefonok:

Xiaomi Mi A11,75
Xiaomi Mi Max 31,58
OnePlus 6T1,55
HTC U12 life1,48
Xiaomi Mi Mix 31,45
Sony Xperia XA2 Plus1,41
Google Pixel 3 XL1,39
Xiaomi Mi 9/9 SE1,39
iPhone 71,38
Sony Xperia XZ1 Compact1,36

Ezek pedig a legkevésbé sugárzó készülékek:

Samsung Galaxy Note 80,17
ZTE Axon Elite0,17
Samsung Galaxy Note 10+0,19
Nokia 60,21
Samsung Galaxy Note 100,21
Nokia 80,22
Nokia 3.20,24
Nokia 20,24
LG G7 ThinkQ0,24
Samsung Galaxy A80,24

A sugárzás akár hasznos is lehet

Vannak olyan kutatások is, amelyek arra utalnak, hogy a mobiltelefonok keltette sugárzásnak pozitív hatásai lehetnek. A dél-floridai Tampa Egyetem kutatói arról számoltak be a Journal of Alzheimer Disease című szakfolyóiratban, hogy a mobilkészülékek sugárzása akadályozhatja az Alzheimer-kór kifejlődését.

Az egereken végzett vizsgálatok során a tudósok azt tapasztalták, hogy a sugárzás az egészséges egereknél megakadályozta a betegség kifejlődését, a már beteg példányoknál pedig enyhítette az agyi fájdalmakat. Az Alzheimer-kórban szenvedő állatok a teszteken ugyanolyan jól teljesítettek, mint egészséges társaik. Az egészséges egerek pedig a vizsgálat végén sokkal jobb eredményeket értek el az emlékezeti teszteken, mint a kísérlet előtt.

Jobb félni, mint megijedni

A kutatási eredmények alapján a mobiltelefonálás káros hatásaira továbbra sincs egyértelmű tudományos bizonyíték. Ezzel együtt megállapítható, hogy a mobilok keltette sugárzással jobb óvatosnak lenni.

Az esetleges egészségügyi kockázatok hasznos eszköze lehet egy headset vagy fülhallgató, amely segít távol tartani testünktől a sugárzó készüléket. A telefont ugyanis érdemes a testtől minél távolabb tartani, nem ajánlott ruha- vagy nadrágzsebben hordani. Ez különösen lényeges kedvezőtlen időjárás – erős szél, vihar - esetén, amikor a rossz vételi viszonyok miatt a készülékek nagyobb teljesítménnyel sugároznak. Ugyanez a helyzet sms-ek küldésekor és fogadásakor, vagy a hívások felépítésének szakaszában, amikor a telefon kommunikál a hálózattal.

Awei X660BL fülhallgató

Awei X660BL fülhallgató

Forrás: etuo.hu


Egyes kutatások szerint a headsetek használata akár a 800-ad részére is csökkentheti a sugárzást a mobiltelefonokhoz képest, így hatékony megoldást jelent a készülékek esetleges káros hatásainak csökkentésére. Ennek fényében érdemes beszerezni egy jó minőségű bluetooth headsetet vagy mikrofonnal ellátott fülhallgatót, hogy így védjük egészségünket telefonálás közben. Amennyiben a széles választék, a kiváló minőség és a kiemelkedő ár-érték arány egyaránt szempont, érdemes egy megbízható webáruházat választani, ahol mindez együtt van.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: egeszsegkalauz.hu
# mobiltelefon# okostelefon# sugárzás# headset

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk