Szerdától több, a családokat és a munkavállalókat is pozitívan érintő változás lép életbe: nő a minimálbér, a nyugdíj, bevezetik az gyed extrát és emelkedik a szociális és gyermekvédelmi dolgozók bére is - közölte a Fidesz az MTI-vel.
Budapest, 2014. január 1., szerda (MTI) - Január 1-jével több mint nettó ötezer forinttal, közel nettó 40 ezer forintra emelkedik az emelt összegű ápolási díj, és a kormány bevezeti a kiemelt ápolási díjat, melynek összege közel nettó 48 ezer forint lesz.
Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók januártól.
Összefogott a magyar sport a gyerekek gyógyulásáért. A december 16-i "Sportolók a beteg gyermekekért" gálaesten és jótékonysági árverésen összesen 6 640 000 Ft gyűlt össze a sportolók felajánlott relikviából. A befolyt összeg az Őrzők Alapítványt, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
Új központot adtak át fogyatékkal élő emberek számára Budapesten.
A magyarok lelkiállapotát, a fiatalok családdal és gyermekvállalással kapcsolatos véleményét is bemutatja egy 2013-as felmérés eredményeit összegző kötet, amely a Semmelweis Kiadó gondozásában jelent meg.
Négy év börtönbüntetésre ítélte Jean-Claude Mast, a 2010-ben világméretű botrányt okozó PIP-mellimplantátumot gyártó francia cég alapítóját első fokon a dél-franciaországi Marseille büntetőbírósága.
A közösségi oldalakon közzétett személyes fotókra adott kommentek időnként károsan érinthetik mentális egészségünket. A közösségi oldalakon megosztott különféle mobilos "önfotók", pózok, ruhás és félmeztelen képek számos veszélyforrást rejtenek magukban, befolyásolhatják karrierünket, emberi kapcsolatainkat. Ez a közkeletű facebook – exhibicionizmus.
Az okostelefonoknak, mp3-lejátszóknak köszönhetően majdnem mindenki - és majdnem egész nap – zenét hallgat, elég kora reggel a metrón utazókra gondolnunk, a még alig ébredezők füléből kilógó vezetékek "áradata" halad végig mindenütt… Gondolkodtak már azon, vajon hogyan hathat agyunkra a szinte állandó jelleggel, folyamatosan áradó zene?