Reumatológia
Szisztémás lupus (SLE)
Kérdés: Tisztelt Doktor úr! Még a hetvenes évek végén, torokgyulladás után, kivették a mandulámat, de vesebetegség maradt utána (fehérje a vizeletben). Majdnem tíz évvel később, az összes ízületem lemerevedett. Végigártam az ORFI-t, krónikus poliartritiszt, RA-t állapítottak meg, sok Prednisolont kellett szednem. Lassú javulás után, később mintegy 10 évig Delagilt szedtem, szinte panaszmentes voltam, de rá ment a májamra, és a szememre. Közben megállapították az SLE-t (szisztémás lupus). Régóta szedek Medrolt, 4-8-12 mg, vizhajtót másnaponta káliummal, Detralexet, gyomorvédőt, kalciumot, időnként vitaminokat, és Syncumart. Idén januárban volt trombózisom, májusban orbáncom, júniusban tüdőgyulladásom és bordatörésem - ettől volt állítólag a tüdőgyulladás. A lábszáramon úgy elvékonyodott a bőr, hogy ha beütöm szakad a bőr, és két év mire nehezen begyógyul. A Medroltól meghíztam, (100 kg körüli a súlyom). Nagyon szeretnék Medrol, vízhajtó, és túlsuly nélkül, amennyire lehet egészségesen élni!Ebben szeretném ha segitene valaki! Előre is köszönöm, kicsit sokat írtam, de nem tudtam rövidebben! Tisztelettel:
Váll nyálkatömlő gyulladása
Kérdés: Tisztelt Tanácsadó! A problémám a következő lenne. Már több évvel ezelőtt is - ha például valamit eldobtam utána fájt a jobb kezem. Ez a fájdalom az évek múlásával egyre csak fokozódott. Ha felemelt karral végeztem munkát, a vállamban fájdalmat éreztem. Sajnos ma már a felső karom is fáj, nemcsak a vállam, és időnként még éjjel is. Szeretném kérni a véleményét, hogy ez a betegségem mi módon kezelhető, és mivel. Tisztelettel:
Derék- és nyakfájdalom
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr/Nő! 24 éves vagyok. Kb fél éve kezdődő erős derék,-és nyakfájásom van, amely kisugárzik a lábaimba, végig a térdemen keresztül a talpamig, valamint hasi panaszokat is okoz. Alapjában véve mindig rossz tartásom volt, és most 14 hónapos a kislányom, akit sokat kell még kézben tartani, ill. lehajolni Hozzá, ez idő óta érzem felfokozottnak a fájdalmat. Reumatológiai szakrendelésen a következő röntgenleletet kaptam: Balra convex scoliosis. A lordisis kiegyenesedett. S.I-es spina bifida. Strukturális eltérés nem látható. Ehhez még a reumatológus főorvos hozzátette: Jobbra convex dorso lumbalis scoliosis. Lumbalis parti balra elmarad. Reflex érzések megtartottak. Terápia: 10x dio+10x selectiv. A lelethez különösebb magyarázatot nem fűzött, azon kívül, hogy ez nagyon fájhat. Kérdésem az lenne, hogy tulajdonképpen pontosan mit jelent ez a lelet, és milyen javulás várható? Köszönettel:
Nyaki (vertebrobasilaris) szindróma
Kérdés: Tisztelt Tanácsadók! Az alábbiak miatt kérem a segítségüket. A reggeli felkelésnél megszédülök, úgy tűnik, mintha a nyakam miatt lenne mindez. Nagyon tud fájni a nyakam, mivel már 27 éve ülőmunkát végzek, számítógép előtt töltöm a napom nagy részét. Az orvosom B-vitaminos injekciókúrát adott nekem, és javasolta, hogy várjunk pár napot, hogy jobb lesz-e a helyzet. Most már több hete annak, hogy megszédültem reggel, és azóta is minden reggel szédülök, bár már nem annyira. Sajnos elég stresszes vagyok, érzem is magamon, hogy sokat idegeskedem. Tavaly ősszel már voltam a derekammal és a nyakammal kezeléseken, mert elég sokszor fáj. Kérem, írják meg nekem, mit javasolnak arra, hogy az állapotom javuljon, illetve kihez forduljak? Köszönettel:
RA - metotrexat kezelése
Kérdés: Tisztelt Doktor úr! RA-s (reumatoid artritiszes) beteg vagyok. Methotrexatot kell szedenem, és nem értem, hogy ez a gyógyszer hogy hat az RA-ra. Milyen más szerveket romboló hatása van? Válaszát köszönöm:
Ülőideg-becsípődés
Kérdés: Tisztelt Tanácsadó! Két hete fáj a gerincoszlopom. Sokszor minden apró mozdulattól, de az ülés és fekvés szinte borzasztó néha. Nem tudom van-e összefüggés, de kb 1 hónap alatt háromszor fordult elő, hogy a derekamtól indul mindkét lábam felé olyan érzés mintha kimenne belőle az erő és összerogynának a lábaim. Megállok egy pillanatra és utána elindulva jobb lesz. Elég sokat fájnak a combjaim hátsó részei.Szeretném tudni, mi okozhatja a tüneteket? Köszönettel:
Sportsérülések után
Kérdés: Tisztelt Doktor úr! Az én gondom a következő. 29 éves vagyok, és 10 évig sportoltam versenyszerűen, ahol kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtem. Már jó ideje elég erős izületi fájdalmaim vannak, főleg azon ízületeimen, amik sérültek. Szülés óta a csípőm és a keresztcsontom is gyakran nagyon érzékeny. Főleg, ha front jön, vagy mikor leterheltebb vagyok. Ennyi idősen lehetnek ezek reumás fájdalmak? Lehet ezen a gondon segíteni gyógyszerek nélkül is? Köszönöm a választ!
Alagút szindróma
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr/Doktornő)! EMG vizsgálattal kétoldali carpalis alagút szindrómát állapítottak meg, amelynek kezelésére szteroid injekció kúrát javasolnak. Idült gyomorhurutom, nyelőcsőfekélyem van, visszeresek a lábaim, az elmúlt napokban mindkét combomban begyulladtak az erek, néhány hónap óta több alkalommal magas vérnyomást mértek. Mindezekre rendszeresen gyógyszereket szedek. Sajnos, nagyon sok káros mellékhatásról hallottam a szteroidokkal kapcsolatban, ezért nem tudom eldönteni, hogy elfogadjam-e a kezelést? Várom szíves válaszukat, üdvözlettel: