Szépségápolás
Ez lehetséges??? Embriószövetek a kozmetikumokban?
Az emberi embriószövetek kozmetikai és élelmiszeripari felhasználására utaló jelenségek vizsgálatába kezdett Szabó Marcel zöldombudsman. Az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekei védelmét ellátó helyettese hétfőn, a hivatalában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a vizsgálatok elsősorban a jelenlegi magyar szabályozásra irányulnak. Később azonban a tudomány képviselőivel és egyes hatóságokkal együttműködve megkísérli azt is feltárni, hogy vannak-e Magyarországon olyan élelmiszerek vagy kozmetikumok, amelyek előállításához emberi embriószöveteket is felhasználtak - tette hozzá.
Hogyan őrizhetjük meg bőrünk szépségét? Szunai Linda tippjei
A 2011-es Miss Word Hungary, Szunai Linda szépségtippjei... Bőrünk életkora gyakran nem egyenlő valódi életkorunkkal. Vannak olyanok, akiknek bőre még idősebb korban is tini állapotban van, míg olyan huszonévesek is léteznek, akik korai bőröregedéssel küzdenek. Az arcápolást nem lehet elég korán elkezdeni, főleg ha azt szeretnénk, hogy bőrünk később is üde és hamvas legyen. Borbély-Szoják Zsanett, a Royal Clinics orvos-esztétikai központ szépségápolási szakértője elmondta a legfontosabb tudnivalókat a napi arcápolási rutinról a huszonéves korosztály számára!
Legnépszerűbb
-
Konyhai alapanyagok
Jóval több, mint egy egzotikus fűszer: természetes antioxidáns, gyulladáscsökkentő és szépségápoló egyszerre.
-
Dietetika
A kollagént szinte mindenki ismeri, ha máshonnan nem, az arckrémek csomagolásáról. De mi is pontosan a kollagén? Miért fontos a szép és egészséges bőr számára? És hogyan alkalmazhatjuk?
Világhírű celeb a kozmetikában - az őssejt az örök fiatalság forrása?!
A tudomány legújabb felfedezéseit követő kozmetikai ipar dinamikus fejlődésének gyümölcse, hogy szinte minden évben újabb és újabb szépítő hatóanyagot dob piacra. A mágikus aranykezeléstől, a bizarr csiganyálon és a botox hatású szintetikus templomi viperaméreg-kivonaton át a bőrt újrastruktúráló fitoösztrogénekig - hogy néhány meghatározó európai trendet említsek - minden eszközzel igyekszik a hölgyek figyelmét fenntartani.
A rózsavíz - és jótékony hatásai
A szerelem és a szépség szimbólumaként ismert rózsából számos értékes anyagot nyertek ki az évszázadok során. Nem csodaszer, de kellemes a számos jótékony hatással bíró rózsavíz, melynek újabban nagy reneszánsza van, lássuk, miért!
Szépítő füvek - Ilcsi néni emlékezete
Gyászol a hazai és nemzetközi kozmetikus társadalom. 2013. január 9-én este, munkásságának 55., életének 87. évében elhunyt Molnár Dánielné, Ilcsi néni. Varázslatos személyében az utolsó polihisztorok egyike távozott, aki egész életében a magyar és nemzetközi kozmetikusi tudás, és a nevével fémjelzett Ilcsi natúr kozmetikumok fejlesztéséért dolgozott. Életét számtalan kitüntetés, elismerés, díj és a kozmetikusok és vendégeik szeretete övezte. Temetése végakaratának megfelelően szülőfalujában, Nagykökényesen lesz. Itt kísérik utolsó útjára.
Sminktippek - hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben…
Nincs olyan hölgytársunk a világon, aki teljes mértékben elégedett lenne arca adottságaival, sőt a többségnek konkrét elképzelései vannak, hogy mit és hogyan változtatnának arcvonásaikon. Ebben a cikkben könnyen elsajátítható sminktippekkel szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy Ön is közelebb kerülhessen elképzeléseihez, hiszen mi nők elsősorban önmagunknak szeretnének tetszeni.
Keresztes Ildikó szépségtippjei
Keresztes Ildikó, az X-Faktor egyetlen női mentora, több bókot kap, mint valaha. Ezt pedig elsősorban megújult külsejének, ragyogásának és pozitív kisugárzásának köszönheti. A jó gének és adottságok önmagukban azonban nem elegendőek, azokat meg is kell őrizni, így a vagány énekesnőnek is szüksége van néhány gyors és hatékony kozmetológiai kezelésre, hidratáló kozmetikumra, praktikára, hogy az adások és a koncertek során mindig legjobb formáját hozhassa.
Átalakítunk! ... és azután?
Egy friss kutatás – melyet a jövő évben a Journal of Social and Clinical Psychology című szaklapban olvashatunk – érdekes eredményre jutott azzal kapcsolatban, vajon melyik típusú átváltoztató műsorok az ártalmasabbak: azok, amelyek azt üzenik, fogadjuk el önmagunkat úgy, ahogy vagyunk, vagy azok, amelyek elérhetetlen célokat tűznek elénk?