Fülzúgás, halláskárosodás

Orvos válaszol
2011. július 22. 17:57
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!

Tegnap találtam rá az Önök 2011. május 12-én megjelent cikkére Összefogás a tartós fülzúgás ellen címmel. Ebben olvastam a következő sorokat: "A megállapodás legfőbb céljai, hogy az Egyesületek, egymást erősítve segítségül legyenek a fülzúgásban (tinnitusban) szenvedőknek és családjaiknak, feltárják a tünetegyüttes valódi természetét a szélesebb társadalmi rétegek számára, országosan, és helyi szinten is elősegítsék az érintettek érdekeinek érvényesítését és javítsák a szakorvos-beteg kapcsolatot."

Tudnának erről bővebb információt adni? Tavaly állapították meg Szfváron, hogy közepesen súlyos halláscsökkenésem van, melyhez fülzúgás társul. Voltam MR-en, CT-n, mindkettő negatív lett. Idén februárra voltam előjegyezve BERA vizsgálatra, ám lemondták az audiológián, mivel a gép elromlott. Azóta sem kerestek. Teljesen magamra maradtam. Az orvos futószalag-szerűen foglalkozott velem. Rosszul alszom, sokszor vagyok depressziós, igen zavaró az állapotom. Kérem, segítsenek!

Köszönettel!

Válasz:

A tartós fülzúgás, mint tünet számos fülészeti, vagy egyéb betegséget jelezhet.

Mindennemű alaposabb kivizsgálás - ahogy jól kereste, a Tinnitus Egyesületnél - hazánkban néhány helyen összpontosul.

link:

http://tinnitus.hu/?page_id=29

Tehát gyakorlatilag három egyetemi klinikán (Bp, Szeged, Pécs, és Debrecenben pedig a Kenézy Kórházban van erre szakosodott fül-orr-gégészeti, audiológiai speciális vizsgálati lehetőség), valamint néhány magánintézményben.

Függően attól, hogy hol lakik, ezek egyikébe kellene bejelentkezni akár a BERA, akár egyéb speciális vizsgálat céljából. Ki kell várni amíg lehetőség adódik, a fülzúgás, fülcsengés természetesen "magától" nem fog elmúlni.

Csak szakorvos tudja ezt diagnosztizálni, a jelenség mögött elképzelhető esetleg egyensúlyszervi zavar, esetleg hallócsont-probléma, tehát mindezt csak jól képzett szakorvos tudja megállapítani - és kezelni.

Jobbulást kívánunk!

üdvözlettel:

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# Fül-orr-gégegyógyászat

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk