18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Mikor ejtsük meg a "nagy beszélgetést" a gyerekkel? Az orvos válaszol

Orvos válaszol
2024. március 21. 23:04

Tisztelt Orvosok! A lányom hamarosan 10 éves lesz. A pubertás közel egy éve beindult nála.

Jól látható emlőnövekedéssel, illetve a nemi szerv környéke is erősen szőrösödik, a hónalj még kimaradt. Mivel az utóbbi időben a fényevésről a - bocsánat a kifejezés miatt - zabálásra váltott, illetve ismét hirtelen nőni kezdett, a szakirodalom alapján feltételezem, hogy fél éven belül menstruálni is kezd. Csontkor vizsgálat alapján közel két évvel a biológiai korát megelőzi.

A kérdésem főleg gyermekpszichiáterhez szólna. A szaporodásról mindig korának megfelelően tájékoztattuk. Jelenleg biológiai szempontból teljesen képben van. Igyekeztem kiemelni, hogy az érzelmi rész is fontos, a partnerben érdemes megbízni és bizonyos életkort kivárni.

Ami kérdésként felvetődött bennem: a szexuális zaklatás és az abortusz témakörével mikor érdemes előhozakodni? Saját élmény volt nemrégiben egy főnök általi verbális szexuális zaklatás, lépéseket tettem, az illetőt ki is rúgták - ezt el is meséltem neki, hangsúlyozva, hogy miért nem elfogadható ez a viselkedés. Az abortuszról annyit tud, hogy létezik, de mélyebben nem mentem bele. Reményeim szerint szexuális kapcsolatot csak jóval később, konszenzusos alapon létesít - remélve, hogy be is számol róla. De nem hagy nyugodni, hogy ilyen testi fejlettség mellett mikor érdemes a fenti témákat átbeszélni. Megijeszteni sem szeretném, de azt sem, hogy elkéssek egy esetleges váratlan esemény miatt. Mikor van a megfelelő kor ezen témák átbeszélésére?Segítségüket előre is köszönöm!

Az orvos válasza

Kedves Kérdező! Szerintem először a saját teste működéséről érdemes beszélni vele, akár előre kipróbálni az eszközöket, amit használni szeretne (betét, mensibugyi, ilyesmi); aztán az egészséges szexualitásról és szerelemről, itt már nyugodtan figyelembe lehet venni, hogy őt milyen mélységig érdekli aktuálisan, és azt átbeszelni vele, viszont a védekezésről érdeklődésen felül is lehet szó kicsit és ezen felül 2 dologban érdemes erősíteni, hogy ha kérdése van, hozzánk tutira fordulat, együtt mindent meg lehet oldani.

Beszélhetnek külön a szexuális zaklatásról, de egyébként ami nagyon fontos, egy gyerekben erősíteni azt, hogy bármilyen kontaktusra mondhat nemet, ami nem esik neki jól, nem kell eltűrni a nagymama pusziját sem, ha aznap épp sok neki, vagy akár még az anyai ölelést sem; de ha épp önnek van olyan napja, ön is mondhatja, hogy kicsit nem szeretne érintést, és lehet erősíteni a gyereket abban, hogy még a legjószándékúbb ölelés sem oké, ha a másiknak kellemetlen. Azt gondolom, ez a hozzáállás "lefedi" a zaklatást is, mert semmilyen formában nem oké, ha valaki bejegyzésem ellenére érint meg.

Nem tudom, miért pont az abortuszról szeretne beszélgetni egy ekkora gyerekkel, beszélgessenek az óvszer fontosságáról a terhességek és a betegségek megelőzésében, később majd az esemény utáni tabletta lehetőségéről, mindkettő sokkal fontosabb tudás a szexualitás elején, mint az abortusz. Előbb-úton biztos vagyok benne, hogy ez is szóba kerülhet majd, de sem elrettentésként, sem születesszabályozásként nem a legmegfelelőbb megoldás.

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezt az 5 dolgot jobb, ha nem hallgatja el az orvos előtt!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
# orvos válaszol# szexuális élet# felvilágosítás# menstruáció

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk