Nagy baj, ha néha kimegy az erő a bal lábamból, kezemből? Az orvos válaszol

Orvos válaszol
2023. május 12. 17:04

Tisztelt Orvosok! 29 éves alapbetegségek nélküli nő vagyok. Gyógyszereket nem szedek jelenleg. Az első izomerő vesztésig szedtem Yasminelle fogamzásgátlót. Másnap abbahagytam.

Pár hónappal ezelőtt éjszaka hirtelen "kiment az erő" a bal lábamból és kezemből. Azóta ez kb. 4 alkalommal előfordult már és mindig a bal oldalam érintette teljesen váratlan időben. Ilyenkor nem bénul le, tudom mozgatni csak nehezebbnek érzem a tárgyakat. A telefonom mintha 5 kg lenne abban a pár percben, amíg el nem múlik. A lábammal is tudok lépni, sőt az utolsó esetnél 1 lábra is álltam, de lépéskor nem tudom úgy megemelni, mint a jobb lábam. Sürgősségin koponya CT készült, nem láttak agyi infarktusra utaló jeleket. Gerincsérvre fogták, ezért elküldtek ideg- és gerincsebészetre. Ott meg sem vizsgáltak, kizártnak tartották, hogy ez gerincsérv, így neurológiára küldtek. Addig még 2 hetet kell várnom az időpontomra. Gondoltam csináltatok egy vérvételt, és egy agykoponya MR-t, hogy felkészülten érkezzek, és ne kelljen ismét hónapokat várnom egy újabb időpont miatt.

Az MR-en leírtakat nem értem, ám így is sikerült sokkot kapnom tőle. Kérem, hogy segítsenek megérteni. Valóban kell izgulnom miatta vagy csak szokjak le a Google-ről?

Holnapi napon jelentkezzen a neurológián, sürgősséggel. Az MRI alapján lehet akar SM is, de a jobb oldali agyféltekét ellátó artéria szűk, ez és a tünetei sürgősségi kivizsgálást igényelnek kórházi körülmények között. További vizsgálatok elvégzése szükséges.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
# gerincsérv# bal oldal# láb betegségei# SM

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk