Variáns
Belgiumban tart a rettegett Dél-Afrikai vírusvariáns - nem úgy fest, hogy meg akar állni
Az új variánst egy brit kutató úgy írta le, mint „a legrosszabb, amit eddig láttunk”. Sorra rendelnek el beutazási tilalmat Afrikából a világ országai. Az EU vezetése is kezdeményezni fogja a tilalmat.
Már a szomszédban a koronavírus legújabb, AY.4.2 szubvariánsa
Szlovákiában a delta variáns új változatát nyolc fertőzöttnél mutatták ki, egyikük már be volt oltva.
A koronavírus jövője: náthává szelídül, vagy fertőzőbb variánsok alakulhatnak ki? Erre számíthatunk
Valóban náthává szelídül a Covid vagy súlyosabb lefolyást okozó mutánsokkal számolhatunk? Magyar szakember elemezte a helyzetet.
Szputnyik vakcina: idővel egyre erősebb, az antitestek érése miatt
Négy hónappal a Szputnyik V oltás után jelentősen megnőtt az antitestek semlegesítő ereje, a beadást követő 42 nappal mért szinthez képest - közölte az orosz vakcinák forgalmazásáért felelős RFPI.
Ezek a tapasztalatok a vakcinák keverésével kapcsolatban!
Az EMA szerint az összes engedélyezett vakcina véd a domináns mutánsok ellen - a delta variáns ellen is.
Indiai mutáns: ez a változat fertőző igazán
Kiderült, az indiai mutáns melyik variánsa veszélyes igazán.
A koronavírus újabb, háromszoros mutánsa jelent meg Angliában
A koronavírus újabb mutánsát fedezték fel az Egyesült Királyságban.
Szlávik: az indiai variáns főleg az oltatlanokra veszélyes
Az infektológus szerint hamarosan itthon is megjelenik az agresszívan fertőző indiai variáns, ami az oltatlanokra lesz leginkább veszélyes.