Gyermekkori kivételezés - felnőttkori depresszió?

Vizsgálat
2010. július 12. 10:51
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Azok a gyermekek, akiknek édesanyja előnyben részesítette vagy elutasította valamelyik gyermekét, nagyobb valószínűséggel szenvednek középkorban depresszív tünetektől – derült ki egy új kutatásból.

A Cornell Egyetem kutatói 275, hatvanas-hetvenes éveiben járó, Boston környékén élő anyát kérdezett ki, akiknek legalább két élő gyermekük volt. Emellett 671 gyermeket is felkerestek. A szerzők szerint ez az első olyan vizsgálat, amely kimutatta, hogy az előnyben részesítés és a visszautasítás káros hatásai felnőttkorban is érezhetők. A Journal of Marriage and Family folyóiratban nemrég közzétett tanulmány eredményei új terápiák kidolgozásában is segíthetnek.

Gyermekkori kivételezés - felnőttkori depresszió?

Gyermekkori kivételezés - felnőttkori depresszió?

Forrás: Medipress


Társadalmunkban igen erős a nyomás, hogy a szülők egyenlően kezeljék gyermekeiket, így valamelyik gyermek előnyben részesítése tabutéma" – mondta el Karl Pillemer gerontológus, a vizsgálat vezetője az egyetem sajtóközleményében. "Ha a pszichológus tanácsadók segíteni tudnak az idősebb szülőknek és a felnőtt gyermekeknek, hogy ezek a dolgok napvilágra kerüljenek, számos családi konfliktust előzhetünk meg."

"Ha az édesanya előnyben részesíti egyik gyermekét, annak hatása még akkor is érezhető a lelki egészségre nézve, ha az illető gyermek már évek óta nem él a szülői házban, esetleg már saját családja van" – tette hozzá Jill Suitor, a Purdue Egyetem szociológusa, a cikk társszerzője. "Nem számít, ki a kivételezett gyermek, a nem egyenlő bánásmód valamennyi testvérre hatással van."

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# depresszió# gyermeknevelés# pszichés betegségek

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk