A gyerekek sokba kerülnek. De nem mindegy, mennyire. Kimberly Palmer új könyvében ahhoz próbál segítséget adni, miként kerüljük el, hogy bankszámlánkat teljesen lenullázza az újszülött érkezése. Az alábbiakban a tíz leggyakoribb – főleg elsőgyerekes szülők által elkövetett – tévedés olvasható.
Jelentősen, 30 százalékkal nő a bűnözői hajlam kialakulásának veszélye azoknál a gyerekeknél, akiknek anyja a terhesség alatt egy doboz vagy annál is több cigarettát szív naponta - derült ki egy kedden közölt tanulmányból.
A tökéletes barátnő, akiről a férfiak fantáziálnak, nem létezik... Legalább is erre enged következtetni egy nemrég összeállított lista, amelyen agglegények sorolták fel igényeiket. A végeredmény szerint az áhított nő jó az ágyban, élvezettel falja a finom falatokat és tíz perc alatt képes elkészülni, ha indulni kell valahova.
D-vitamin hiány és elhízás gyermekeknél. A Michigani Egyetem tanulmányából kiderült, hogy a gyerekek esetében valószínűleg összefügg a D-vitamin hiánya és a hízás. A vitaminhiányos kicsiknek ugyanis súlyfelesleg gyűlik össze a derekuk körül.
Azok az óvodások, akik nem ismerik a félelmet, kevésbé empatikusak és sokkal agresszívabbak társaikkal.
Egy friss tanulmány szerint, melyet a minnesotai Macalester College és a University of California kutatói készítettek, azok a gyerekek, akikkel az édesanyjuk otthon maradt az első évben, jobban teljesítenek az iskolában.
A gyermekvédelmi törvény szerint a családot pótló helyettesítő védelem és ellátás az állam feladata, a gyermek a szakellátás keretében nevelőszülőhöz, lakásotthonba, vagy gyermekotthonba helyezhető. Az állami gondoskodás addig tart, amíg a család képessé válik a gyermek nevelésére és ha ez lehetetlen, a sorsa örökbe adással rendezhető. Az állampolgári jogok biztosa a gyermekotthonokat vizsgálva jó gyakorlatot is tapasztalt, ugyanakkor az alapjogokat sértő visszásságokat tárt fel.
Hogy én szeretek-e suliba járni...?! Az iskola és az ottani feladatok sosem arattak osztatlan sikert a diákság körében. Mindig volt, aki tudásvágytól hajtva szívesen tanult, ám minden osztályban akadt jópár tanuló, akinek púp volt a hátán ez a kötelezettség.