Az Országgyűlésnek benyújtott tervezet szerint, a jövő évi költségvetésben az idei évre tervezetthez képest 182 millió forinttal több jut a koraszülöttek mentésére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkársága a koraszülöttek világnapján az MTI-vel.
Sok nő hosszú hónapokat, éveket vár arra, hogy teherbe essen. Akár van a hátterében szervi elváltozás, akár nem, megfelelő táplálkozással nagyon sokat tenni azért, hogy mihamarabb megfoganjon a baba. Dr. Bérczy Juditot, a Trombózisközpont endokrinológus főorvosát kérdeztük, hogy pontosan milyen étrendet is érdemes ekkor követni, illetve miket kéne kerülni.
Az altatódal csillapítja a beteg gyerekek fájdalmát - derült ki egy londoni kórházban végzett kutatásból. Az altatódal nemcsak álomba ringatja a kicsiket, ennél többre is képes: enyhíti a gyermekek szenvedését - írta a The Daily Telegraph a londoni Great Ormond Street Gyermekkórházban végzett kutatást ismertetve, amelynek során közismert angol altatókat énekeltek háromévesnél fiatalabb gyerekeknek, közben mérték a pulzusukat és a fájdalomérzetük változását.
A Népesedési Kerekasztal szerint a várandósság megélése, a szülés alatt szerzett jó élmények és a gyermekágyas időszakban nyújtott többletsegítség hozzájárulhatnak ahhoz, hogy több gyermek szülessen, ennek érdekében javaslatokat fogalmaztak meg.
A kismama hízása összefügg a gyermek túlsúlyával egy kutatás szerint. A terhességük alatt túl sokat hízó kismamák gyerekei nagyobb valószínűséggel lesznek később túlsúlyosak vagy elhízottak - derült ki egy testvérek adatait összehasonlító amerikai kutatás eredményeiből.
Amerikai és japán kutatók eljárást dolgoztak ki korán meddővé vált nők petefészkének "újraébresztésére" - az új technológia alkalmazása nyomán megszületett az első gyermek, és újabb baba érkezését is várják.
A világon az évente bekövetkező 208 millió terhesség 41%-a nem előre tervezett. Ezen kíván változtatni a 2007-ben életre hívott és minden évben szeptember 26-án megtartott Fogamzásgátlás Világnapja, amelynek célja, hogy minden korosztály tisztában legyen a fogamzásgátlás fontosságával és az összes elérhető módszerrel.
A délutáni alvás úgy segíti a három-ötéves gyerekeket a tanulásban, hogy utána jobban emlékeznek a hallottakra - derült ki egy amerikai minikutatásból.