Nem viccnek szántuk: kutatók olyan multivitamin-tablettát fejlesztettek ki, amely 60 százalékra növeli a mesterséges megtermékenyítés sikerét – amely arány egyébként mindössze 25 százalék.
A friss szülők közül kevésbé képesek alkalmazkodni az új szerepkörhöz azok, akik úgy vélik, hogy azt várják el tőlük, legyenek tökéletes anyák és apák - derült ki egy új kutatásból.
Jelentős segítséget nyújtana a nevelésben és az oktatásban az iskolapszichológusok közreműködése, ám a hálózat kiépítése mindeddig nem valósult meg - állapította meg vizsgálatában az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, aki problémákat fogalmazott meg az iskolafogászati ellátással kapcsolatban is.
Matos Lajos, az MTI szakértője írja: A gyerekek egészséges fejlődéséhez alapvetően fontos a rendszeres fizikai aktivitás, azonban a növekedéssel kapcsolatos szükségletek különböznek a felnőttek táplálkozási igényeitől.
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) szülészeti és nőgyógyászati klinikáján hétfőn egyágyas szülőszobákat adtak át; a négy teljesen különálló, fürdőszobás szobát a legkorszerűbb szülőágyakkal és barátságos bútorokkal rendezték be.
A nagy család jótékony hatással van az anyák egészségére? A négy, illetve több gyermeket világra hozó édesanyák esetében kisebb a valószínűsége az agyi érkatasztrófa okozta halálozásnak - állítják szakemberek.
Sok koraszülöttnél lép fel a bélelhalásból álló nekrotizáló enterokolitisz (NEC). A chicagói Loyola Egyetem munkatársai megállapították, hogy az AB-vércsoportba tartozóknál háromszoros kockázattal kell számolni.
Teljesen mindegy, hogy egy nőt hasonlítunk össze egy férfival, vagy egy kisbabát egy felnőttel: koruktól és nemüktől függetlenül mégis észrevesszük, ha van közöttük genetikai kapcsolat.