Középosztálybeli brit nők közül többen választják a császármetszést? Több százezer skóciai szülés adatait elemezve arra a következtetésre jutottak a Glasgow-i Egyetem kutatói, hogy a császármetszések növekvő arányát elsősorban a sebészeti beavatkozást választó, befolyásosabb családokban élő nők emelkedő száma okozza - írta szerdán a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (http://www.telegraph.co.uk).
A nélkülözés és elhanyagolás "öregíti" a gyerekek kromoszómáit. Romániai intézetekben nélkülözésben és elhanyagolva felnőtt gyerekek körében végzett tanulmányaik során amerikai kutatók felfigyeltek arra, hogy a korai gyerekkorban ilyen körülmények között eltöltött idő arányos az intelligenciaszint csökkenésével, sőt a kromoszómákat védő telomerek rövidülésével, a genetikai "öregedéssel" is - olvasható a ScienceDaily című tudományos portálon(http://www.sciencedaily.com).
Könnyebb anyakönyvezés! Egyszerűsödnek az intézeten kívül született gyermekek anyakönyvezésének szabályai, miután az Országgyűlés hétfőn (05.16.) elfogadta az anyakönyvi törvény módosítását.
Miért jó harmincasan terhesnek lenni? Tény, hogy egy nőnek a harmincas éveiben csökken a termékenysége, ám számos előnye is van annak, ha valaki ebben a korban esik teherbe.
A házassági problémákkal küzdő párok csecsemői alvászavarokkal küzdhetnek, ami hosszú távon is hatást gyakorolhat a gyermekekre. A Child Development folyóiratban megjelent tanulmányban Anne Mannering, az Oregoni Állami Egyetem munkatársa azt állítja, a kutatás azt mutatta, hogy a csecsemő kilenc hónapos korában fennálló házassági probléma összefüggésben állt a gyermek alvászavaraival, például az elalvás és a folyamatos alvás nehézségeivel 18 hónapos korában.
Felnőttkori szívbetegséggel fenyeget a gyermekkori lustaság. Komoly szívbetegséget okozhat felnőttkorban, ha valaki mozgásszegény életmódot folytat gyermekként - figyelmeztetnek svéd szakemberek.
A koraszülöttség és a szülés idő előtti megindítása is növelheti a gyermek-, illetve a kamaszkori asztma kialakulásának kockázatát - állítják svéd szakemberek.
Küzdelem a gyerekkori elhízás ellen, befektetés a jövőbe! Már a cím mindenki felé kiált: baj van... A gyerekeknek nyugodt, biztonságos környezet szükséges. Aktív játék,szülői mese, később beszélgetés, a rítusok segítenek a pszichés éréshez. A megfelelő, egészséges táplálékok pedig a testi fejlődéshez elengedhetetlenek.