Álmosság
Hiába pihen, mégis kimerült? Ez az alattomos betegség állhat a háttérben
A cukorbetegség gyakran lappangva alakul ki. Előfordulhat, hogy hétköznapi tünetek jelzik a bajt, csak sokan nem vesznek róluk tudomást.
Őszi fáradtság - nem csak mítosz, valóban létezik, ráadásul tehet is ellene
Ahogy van tavaszi, úgy létezik őszi fáradtság is.
Egész nap csak ásítozik? Ez a 7 ok áll a leggyakrabban a krónikus fáradtság hátterében
Ha jól alszik, ennek ellenére napközben fáradtnak érzi magát, úgy érdemes utánajárni, mi is okozhatja a panaszt.
Nehezen alszik el, és sokszor fel is ébred? Így aludhat nyugodtabban
Az alvászavarok mögött számos ok húzódhat.
Hiperszomnia: a nappali aluszékonyság nem a lustaság jele!
Egyesek képtelenek nappal ébren maradni, annak ellenére is, hogy az éjszakai alvás mennyisége megfelelő vagy akár meg is haladja azt.
10 gyakori ok, ami miatt szinte egész nap fáradtnak és álmosnak érzi magát
Ha gyakran előfordul, hogy annyira álmos, hogy a napi teendőit alig tudja elvégezni, érdemes utánajárnia az okoknak!
7 lehetséges ok, amiért egész nap fáradt és csak ásítozik
Nem mindig a kevés alvás áll a probléma mögött, így több szundítással nem feltétlen tudja megoldja meg a gondot.
Ha ezzel a betegséggel él, életveszélyes lehet, ha mellette vezet
Nem csupán a betegek egészségét és életminőségét rontja, hanem növeli a közlekedési kockázatokat is.