Ezeket látta már?

Hallott már a rózsaszín zajról? Így segíti a jobb alvást

rozsaszin_zaj_2

A fehér zajról jó eséllyel többen hallottunk már, de létezik rózsaszín zaj is, ami az idősebb korosztály számára jelenthet megoldást az alvászavarokra. De mi is az a rózsaszín zaj?

A kor előrehaladtával gyakran előfordul, hogy egyre rosszabbul alszunk, és ez a memória romlásához is hozzájárulhat. Az egyesült államokbeli Evanstonban található Northwestern Egyetem kutatói szerint mindkét problémára megoldást jelenthet a rózsaszín zaj.

A rózsaszín zaj és az alvás

A rózsaszín zaj egy kellemes, nyugtató hang, melyben minden oktáv egyenlő energiával rendelkezik. Kiegyensúlyozottan váltakoznak benne a magas és az alacsony frekvenciák. Nevét onnan kapta, hogy ezeken a frekvenciaértékeken a látható fény rózsaszínben jelenik meg.

A rózsaszín zaj az a háttérzaj, amit a hétköznapokban hallunk. A Northwestern Egyetemen kutatták, hogyha ezt a rózsaszín zajt bekapcsolják idős emberek számára, míg ők alszanak, nem csak az alvásuk minőségén tudnak javítani, de még a memóriájukat is élesíteni tudják.

Az alvás egy időszakát gyors-szemmozgás-nélküli (Non-Rapid-Eye-Movement, NREM) fázisnak vagy lassú hullámú alvásnak (LHA) nevezik, amely fontos a memória fejlődésének szempontjából. Ahogy öregszünk, azonban az LHA minősége csökken. Kutatások bebizonyították, hogy az NREM alvási szakasz az idősebb korosztály számára negatívbefolyással bírhat a memóriára nézve.

Rózsaszín zaj kutatása

Dr. Zee és a munkatársai 13 idősebb személyt kértek fel, 60-84 év között, hogy vegyenek részt a kutatásukban. Minden felnőttnek egy éjszakát álszimulációban és egy éjszakát akusztikus stimulációban kellett tölteniük, melyek között egy hét telt el. A akusztikus stimuláció alatt rózsaszín zaj gerjesztette hullámokat küldtek az agy felé, miközben a kísérleti alanyok aludtak.

Mindkét kísérlet után a személyeknek kettő visszaemlékezős tesztet kellett kitölteniük: egyet mielőtt elmentek aludni, és egyet rögtön azután, hogy felkeltek. Átlagban háromszor annyira vágott az eszük azoknak, akik tényleg akkusztikus stimulációban vettek részt mint azoknak, akik csak az ál-stimulációban.

Tényleg 8 órát kell aludni? Kattintson tovább!

A rózsaszín zaj hatása a memóriára

"Ez egy innovatív, egyszerű és biztonságos, nem gyógyszerészeti felfedezés, ami nagyon sok embernek segíthet abban, hogy szellemileg egészséges maradjon."mondta Dr. Zee.

A kutatók tanulmányukban felfedezték, hogy a rózsaszín zaj egy egyszerű, biztonságos gyógyszermentes megoldást jelenthet az alvásproblémákra, további előnye pedig, hogy javíthatja az agy egészségi állapotát, és csökkentheti a korral járó memóriaromlás mértékét is.

8-9 óra alvás után is fáradt? Szakértőnktől megtudhatja, mi ennek az oka: nézze meg videónkat!

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Figyelem! Forrás: EgészségKalauz

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Alvászavar

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához