Már jóval a tünetek megjelenése előtt kimutatható az Alzheimer-kór ezzel az eljárással

Egeszsegkalauz
2024. április 26. 19:04

A PET-vizsgálatnál is korábban mutatja ki az Alzheimer-kórt ez az eljárás.

Az Alzheimer's & Dementia folyóiratban március 5-én jelent meg a University of Florida kutatóinak közleménye, amelyben az Alzheimer-kór korai diagnosztizálásának egy új, ígéretes módszeréről számoltak be. A szabadvizes (free-water) diffúziós mágnesrezonanciás képalkotó eljárás (FW MRI) már a tünetek megjelenése, illetve a PET-vizsgálattal kimutatható agyi elváltozások kialakulása előtt képes a betegség kimutatására, mivel az agy mikrostruktúrájának finom elváltozásait detektálja.

Hogyan zajlott a kutatás?

A kutatók a floridai Alzheimer-Kutatóközpont egyik programjában szereplő, összesen 128 demenciában szenvedő ill. nem szenvedő résztvevőjét vizsgálták meg PET-vizsgálattal, majd FW MRI-vel. Az eredmények szerint az FW MRI már azelőtt képes volt az agyban strukturális eltéréseket kimutatni, hogy a PET-vizsgálat pozitív eredményt mutatott volna amiloid-plakkokra.

“Korábban a kutatók azt állították, hogy az egyik legkorábbi esemény, amit képalkotó vizsgálattal láthatunk, az agyban PET-szkennel kimutatható amiloid pozitivitás” - nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, David Vaillancourt. “Mostani eredményeink azonban arra utalnak, hogy úgy tűnik, mind a vérben, mind az agyban már végbe mennek olyan elváltozások, amelyek megelőzik az agyban kimutatható amiloid-pozitivitást” – tette hozzá a kutató.

Ezek a kutatási eredmények

A kutatók a vér amiloid szintjét a Quest AD-Detect amiloid béta 42/40 teszt segítségével határozták meg, majd elemezték a FW MRI-eredményeket. Vaillancourt szerint két fő mechanizmus befolyásolja a szabad vizet: a sejtek pusztulása és a gyulladás. Ez az új módszer egy megbízható, nem invazív biomarker lehet a Parkinson-kór esetében is.

Azoknál a résztvevőknél, akiknek a vértesztje pozitív volt ugyan amiloidra, de a PET-vizsgálat negatív eredményt hozott, a FW MRI számos agyi elváltozást mutatott ki, mint például csökkent agykérgi térfogat és vastagság, megnövekedett szabad vízmennyiség az agy különböző területein, valamint szöveti mikrostruktúra elváltozását.

A jelenlegi klinikai gyakorlatban az orvosok a kórtörténetet, a neurológiai vizsgálatokat és további vizsgálatok eredményeit kombinálják az Alzheimer-kór szűréséhez. Az új módszerek és biomarkerek segíthetnek a betegség korai felismerésében és kezelésében, valamint a gyógyszerek hatékonyságának vizsgálatában.

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Sokáig friss marad szellemileg, ha ezt az 5 tanácsot megfogadja



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: otszonline
# demencia# Alzheimer-kór# Parkinson-kór# Kutatás# diagnózis

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk

(function () {function callGoogleTag(doNotPersonalise) {var nonPersonalisedAds = typeof doNotPersonalise === 'boolean' ? Number(doNotPersonalise) : 1; var adPreview = ((document.location.search.match(/adPreview=[^&]+/g) || [])[0] || '').split('=').pop(); var pageUrl = ''; var pagePath = document.location.pathname.slice(0, 40); var pathArr = (document.location.pathname.match(/([^/]+)/gm) || []).reverse(); for (var i = 0; i < pathArr.length; i++) {if (pathArr[i].match(/^[0-9]+$/g) === null) {pageUrl = pathArr[i].slice(0, 40); break; }} if (window.googletag && window.googletag.cmd) {googletag.cmd.push(function () { googletag.pubads().setRequestNonPersonalizedAds(nonPersonalisedAds); googletag.pubads().collapseEmptyDivs(); googletag.pubads().setTargeting('pageUrl', pageUrl); googletag.pubads().setTargeting('pagePath', pagePath); googletag.pubads().setTargeting('adPreview', adPreview); googletag.enableServices(); }); }} if (typeof window['__tcfapi'] === 'function') {window.__tcfapi('addEventListener', 2, function (tcData, success) {if (success && (tcData.eventStatus === 'tcloaded' || tcData.eventStatus === 'useractioncomplete')) { callGoogleTag(false); window.__tcfapi('removeEventListener', 2, function (success) { }, tcData.listenerId); }}); } else { callGoogleTag(true); } })();