Atípusos vírust azonosítottak

Betegségek
2012. szeptember 25. 10:21
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Az atípusos tüdőgyulladás (SARS) kórokozójához hasonló, de eddig nem ismert vírusfajtát azonosítottak egy londoni kórházban kezelt beteg szervezetében - közölte a brit egészségvédelmi ügynökség (HPA).

A coronavírusok széles családjába tartozó vírus a közlés szerint különbözik minden olyan coronavírusfélétől, amelyet emberi szervezetben korábban kimutattak.

Atípusos vírust azonosítottak

Atípusos vírust azonosítottak

Forrás: MTI


E víruscsaládba tartozik az atípusos tüdőgyulladás (severe acute respiratory syndrome, SARS) kórokozója is, amely 2002-2003-ban, Hongkongból kiindulva világszerte mintegy nyolcezer megbetegedést és becslések szerint hozzávetőleg 800 halálesetet okozott.

Az új vírusfajtával fertőzött 49 éves beteget Katarból repülőgépen szállították Nagy-Britanniába kezelésre, és egy londoni kórházban izolálták a kórokozót. A vírust először Szaúd-Arábiában mutatták ki egy másik beteg leletében; az illető nemrégiben meghalt.

John Watson, a HPA légzőszervi megbetegedésekkel foglalkozó osztályának vezetője a BBC-nek elmondta: tekintettel az eddigi két esetben azonosított betegség súlyosságára, "azonnali intézkedések" történtek annak biztosítására, hogy akik a Londonba szállított beteggel kapcsolatba kerültek, ne kapják el a fertőzést, és nincs jele annak, hogy a betegség továbbterjedt volna Nagy-Britanniában.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# fertőző betegség# tüdőgyulladás# vírusfertőzés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk