Az emberi agy sokáig fejlődőképes

Betegségek
2011. október 03. 13:21
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Az emberi agy nem áll meg a fejlődésben a pubertáskor végén, hanem bőven a húszas éveink során is továbbfejlődik, derült ki az Albertai Egyetem kutatói által végzett tanulmányából.

Régóta elfogadott nézetként kezelték orvosi körökben azt a véleményt, hogy az emberi agy a pubertáskor idején megáll a fejlődésben. De most új bizonyíték látott napvilágot ennek a nézetnek az ellenkezőjéről egy orvosi kutatásnak köszönhetően. A kutatást Christian Beaulieu, az Alberta Innovates kutatója, és Catherine Lebel, az Albertai Egyetem PhD hallgatója vezették.

Az emberi agy sokáig fejlődőképes

Az emberi agy sokáig fejlődőképes

Forrás: EgészségKalauz


"Ez a világon az első olyan hosszú távú tanulmány, amely abból a célból vizsgálja képalkotási technológiák alkalmazásával az agyi összeköttetéseket, hogy történnek-e még a fehérállományban strukturális változások a fiatal felnőttkor időszaka alatt" - mondta Lebel, aki nemrég költözött az Egyesült Államokba, hogy a UCLA egyetemen folytassa posztdoktori tanulmányait.

A kutatók mágneses rezonanciás képalkotó gépek (MRI) segítségével vizsgálták 103 egészséges önkéntes résztvevő agyát. A résztvevők életkora 5 és 32 év között volt, és valamennyi résztvevő agyáról összesen 221 szkennelt felvétel készült. Az elemzéseket követően a tanulmány eredményeiből kiderült, hogy a fiatal felnőttek agyának bizonyos részeit a frontális lebennyel összekötő vezetékek nem állnak meg a fejlődésben. A frontális lebeny olyan komplex kognitív feladatok ellátásért felelős, mint a gátlás, a magas szintű funkcionalitás és a figyelem.

A kutatók meglátása szerint azért lehet szükség a fiatal felnőtt korban is az további fejlődésére, mert ebben az életszakaszban olyan komoly kihívások előtt állnak az emberek, mint a továbbtanulás, továbbképzés, a karrier elindítása, a szülőktől való függetlenedés, vagy az új szociális és családi kapcsolatok kiépítése.

A tanulmány részleteit a Journal of Neuroscience című tudományos szakfolyóirat legújabb számában publikálták.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# Kutatás# pszichológia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk