Ezeket látta már?

Fontos tudni róla: cukorbetegség és vesebetegség

2016.09.12. Módosítva: 2016.09.16.

Szövődmények újabb betegséget szőhetnek - a cukorbetegség egyik gyakori következménye a vesebetegség. Az emberi szervezet jobban működik, mint a legprecízebb szakemberek által összeállított gépezet, viszont ha meghibásodik benne valami, az hatással van a többi szervre is.

Ilyen ok-okozati kapcsolat van a cukorbetegség és a vesebetegség között is: a cukorbetegség egyik legalattomosabb szövődménye a vesebetegség, ami sokáig észrevehetetlen és csak akkor produkál tüneteket, amikor már nagy a baj.

Fontos tudni róla: cukorbetegség és vesebetegség

Két alattomos betegség

Mindkettő egyre több ember életét érinti. Becslések szerint világszerte 285 millió, Magyarországon pedig egymillió ember szenved cukorbetegségben, és minden tizedik ember érint valamilyen fokú vesezavar. A diabétesznek ugyanúgy, mint a vesebetegségnek van egy lappangó fázisa, amikor nem mutat ugyan tüneteket, de súlyos rombolást végez a szervezetben: károsítja az érfalakat, szív-és érrendszeri illetve veseproblémákat okoz.

A cukorbetegség a vesebetegség egyik leggyakoribb okozója, és az új megbetegedések több mint 40 százalékáért felelős. A magas vércukorszintek következtében elváltozás alakul ki a vese kisereiben, amely hatására megvastagodik az erek alaphártyája, s ennek következtében romlik a szűrő funkció. Hosszú távon az erek a fehérjék által átjárhatóvá válnak, így a vizeletben kórosan megugrik az ürített fehérje mennyisége, amely a vesebetegség egyik legjellemzőbb ismertetőjegye.

"Mivel a betegség kezdetben semmilyen panaszt nem okoz, gyakran csak végállapotban derül ki, amikor már csak a vesepótló-kezelés jön szóba. Ez leggyakrabban a dialízis, amely a méreganyagok mesterséges eltávolítását jelenti művese géppel, vagy hasűri dialízissel, vagy pedig veseátültetés. Sajnos ez utóbbira csak a betegek mintegy 15-25%-a alkalmas, a betegek idős kora illetve a kísérő betegségek miatt" – mondta el prof. dr. Reusz György a Magyar Nefrológiai Társaság elnöke és a Nemzeti Vese Program szakmai vezetője.

Nap mint nap lehet hallani különböző figyelemfelhívó kampányokról, ingyenes szűrőprogramokról, amikre az emberek többsége csak akkor figyel fel, ha már valamilyen szempontból érintett a témában. Pedig a betegségeket jobb megelőzni mint utólag kezelni. A Nemzeti Vese Program is azért született, hogy a lakosság minél szélesebb rétegeit elérve felhívja az emberek figyelmét erre az egyre többeket érintő betegségre.

A Nemzeti Vese Program

A Nemzeti Vese Program a Nefrológiai Szolgáltatók Egyesülete által kezdeményezett, a Magyar Nephrologiai Társaság, a Magyar Transzplantációs Társaság, a Nefrológiai Szolgáltatók Egyesülete és a civil szervezetek (Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége, Magyar Szervátültetettek Szövetsége, Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért és Magyar Vese Alapítvány) által útjára indított és támogatott közös platform. A program célja a lakosság folyamatos informálása a vesebetegség veszélyeiről és kezelési lehetőségeiről, valamint olyan szakmai párbeszéd lefolytatása, amelynek eredménye egy – a döntéshozók számára is iránymutatást, valódi megoldást jelentő - cselekvési terv megalkotása.

A lakosság figyelmének felkeltésében és a tájékoztatásban aktív szerepet vállalnak a vesebetegséggel élők, köztük a Program nagykövetei - Börcsök Enikő színművésznő és Both András színművész, az RTL Klub hangja - akik személyesen is érintettek, hiszen mindketten vesetranszplantáción estek át.

Honlap: www.vesebetegseg.hu

Forrás: Sajtóközlemény