Ezeket látta már?

Csodájára járnak: így gyógyult ki egy kegyetlen agyrákból ez a 13 éves fiú!

agy rák daganat agytörzsi glióma

Ő az első gyermek a világon, akit sikeresen kigyógyítottak az agytörzsi gliómából.

Egy belga kisfiú 6 éves korában szembesült a szörnyű diagnózissal, kiderült, hogy agytörzsi gliómája van. Úgy tűnt, a gyerek tragikus sorsa ezzel megpecsételődött, csupán hónapokat jósoltak neki, ám ezután váratlan fordulatok következtek - a fiú szervezetéből mára teljesen eltűnt a tumor. A világon elsőként épült fel ebből a ritka, de annál súlyosabb daganatos betegségből - írta meg a ScienceAlert.

"Emlékszem a pillanatra, amikor el kellett mondanom Lucas szüleinek, hogy fiuk meghal"

Lucas hat éves korában egy olyan ritka agytörzsi daganattal diagnosztizálták, amely a legtöbb esetben végzetes kimenetelű. Dr. Jacques Grill, a párizsi Gustave Roussy rákközpont agytumorprogramjának vezetője, ma is visszaemlékszik arra a nehéz pillanatra, amikor Lucas szüleivel közölnie kellett a rossz hírt: fiúk nem sokáig élhet. Azonban most, hét évvel később, Lucas már 13 éves, és a daganat nyoma sincs többé az agyában.

Lucas ezzel a győzelemmel az első olyan gyermek a világon, aki sikeresen kigyógyult az agytörzsi gliómából, az egyik legrettegettebb és legagresszívebb daganatból. Az orvosok és kutatók nem hitték volna, hogy ez lehetséges, de Lucas esete megmutatta, hogy a legreménytelenebb esetek is jóra fordulhatnak.

A daganat neve, amit Lucas-nál diagnosztizáltak: diffúz belsőpontin-glióma (DIPG)

Évente mintegy 300 gyermeknél fordul elő az Egyesült Államokban és mintegy 100 gyermek diagagnosztizálnak ilyen betegséget Franciaországban. A gyerekek túlélési esélye általánosságban nagyon alacsonyak, legtöbbjük a diagnózist követő egy éven belül elveszíti életét. A kétéves túlélési arány pedig alig 10 százalék körüli. A sugárterápia egyes esetekben képes hatékonyan lassítani az agresszív tumor terjedését, de a gyógyszeres kezelések mindeddig csekély eredményeket hoztak.

Az agresszív tumorra nem reagálnak hatékonyan a jelenlegi gyógymódok

De Lucas és családja azonban nem adta fel. Belgiumból Franciaországba utaztak, hogy Lucas részt vegyen az úgynevezett BIOMEDE kísérletben, amely új gyógyszerek hatását vizsgálta a DIPG-re. Lucas szervezete a kezdetektől fogva erőteljesen reagált az everolimusz nevű gyógyszerkísérletre, ami végül meglepően pozitív eredményeket hozott.

Az orvosok és kutatók végig figyelemmel kísérhették, ahogy a daganat lassanként csökken, majd teljesen eltűnik Lucas agyából. Az everolimusz kezelést követően Lucas teljesen visszanyerte egészségét és boldogan élte tovább az életét.

"A sorozatos MRI- vizsgálatok során döbbenten kísértem figyelemmel magam is, ahogy a daganat teljesen eltűnik" - mondta el Grill a párizsi Gustave Roussy rákkutató központ agydaganat-programjának vezetője.

„Nincs tudomásom az övéhez hasonló más esetről a világban” – hangsúlyozta a gyógyulás jelentőségét Grill doktor.

Annak kiderítése, hogy Lucas pontosan miért gyógyult meg teljesen, és hogyan segíthet a jövőben a hozzá hasonló gyerekeknek, még várat magára. A vizsgálatban részt vevő további hét gyermek élte túl évekkel a diagnózist, de egyedül Lucas esetében tűnt el a daganat teljesen.

"Az ok, amiért ezek a gyerekek reagáltak a gyógyszerekre, míg mások nem, valószínűleg egyéni daganataik egyedi "biológiai sajátosságai" miatt alakultak ki" - mondta Grill. "Lucas daganatának volt egy rendkívül ritka mutációja, amely véleményünk szerint sokkal érzékenyebbé tette a sejtjeit a gyógyszerre."

Lucas esete a kutatók számára is hatalmas eredmény

A tudósok most arra törekszenek, hogy megértsék, mi történt pontosan Lucas esetében, és hogyan lehetne ezeket az eredményeket más betegeknél is alkalmazni. A genetikai anomáliák és az emberi tumor "szervezetek" laboratóriumi reprodukálásának vizsgálata lehetőséget ad a kutatóknak arra, hogy jobban megértsék Lucas gyógyulásának mechanizmusát.

Bár a kutatók izgatottak ezekkel az új eredményekkel kapcsolatban, hangsúlyoztűk azt is, hogy a gyógyszerkísérletek még hosszú időt vehetnek igénybe. Mindazonáltal nagyon optimisták, és hiszik, hogy a jövőben a kezelés segítségével egyre több gyermeknek sikerül majd legyőznie ezt a kegyetlen betegséget, ahogy Lucas is tette.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Reggeli, ébredés utáni tünetek, melyek agydaganatot jelezhetnek

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

agydaganat

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához