Ezeket látta már?

Az antibiotikumok szedése növelheti a vastagbélrák esélyét?

vastagbélrák, antibiotikum, bélflóra, kutatás

A kutatók 11 millió beteget vizsgáltak több éven át, és meglepő eredményekre jutottak.

Az antibiotikumok használatával kapcsolatban egyre több szakember fejezi ki aggodalmát, elsősorban azért, mert az indokolatlanul szedett gyógyszerek növelik a rezisztens kórokozók megjelenésének rizikóját. Az antibiotikumok és a daganatos betegségek közötti kapcsolatra vonatkozó kutatás azonban érdekes ellentmondásokra derített fényt.

A bélflóra egészsége a tét!

Az elmúlt években több olyan tanulmány jelent meg, melyek bizonyították, hogy rendkívül szoros az összefüggés az egészséges bélflóra és a betegségek kialakulása, rizikója között. Az antibiotikumok pedig nem válogatnak a jótékony és a káros baktériumok között, vagyis a gyógyszerszedés a bélflóra egyensúlyát is felborítja. Ez pedig korábban még nem ismert egészségügyi következményekhez vezethet. Nagyon leegyszerűsítve: ha az antibiotikum kiírtja a „jó” baktériumokat, azzal tulajdonképpen helyet biztosít a „rossz” baktériumoknak, ezek azonban betegségeket, akár rákot is okozhatnak.

A Gut című szakmai lapban nemrég megjelent tanulmány szerzői azt tűzték ki célul, hogy megvizsgálják az esetleges összefüggéseket az antibiotikum-használat és a kolorektális, vagyis a bélrendszert érintő daganatos betegségek között.

Ehhez egy rendkívül nagy adatbázist elemeztek, melyben 1989 és 2012 között gyűjtöttek adatokat, 674 brit orvosi rendelőből, összesen mintegy 11,3 millió embertől. Az adatbázisban részletezték többek között azt is, hogy milyen gyógyszereket írtak fel és a betegek milyen dózisban kapták ezeket.

Az adatok közül kiszűrték azokat a 40 és 90 év közöttieket, akiknél vastagbél-, illetve végbél daganatot diagnosztizáltak. Az előbbi csoportba 19.726, míg az utóbbiba 9254 ember tartozott. Kontrollcsoportként pedig további 137077 ember adatait vizsgálták, akik életkoruk és nemük alapján összehasonlítási alapot jelenthettek, ám nem volt bélrendszeri rákjuk.

A vastagbélrák-szűrés már nem kell, hogy fájjon - olvasson tovább!

Vastagbélrák és antibiotikum: meglepő eredmények

A kutatás során vizsgálták többek között azt, hogy milyen típusú antibiotikumot szedtek az alanyok, milyen típusú baktérium ellen alkalmazták ezeket, illetve, hogy a bélrendszer mely részén alakult ki náluk a daganat. Átlagosan 8,1 évig követték az alanyokat, ez idő alatt a vastagbélrákosok 70, a végbélrákosok 68,5 százaléka szedett antibiotikumot.

A vastagbélrák és az antibiotikum-szedés között egyértelmű volt az összefüggés, vagyis az antibiotikum növelte a vastagbélrák kialakulásának rizikóját. Ezzel szemben, a végbélrák kockázatát csökkentette – ráadásul, minél hosszabb ideig szedte valaki a gyógyszert, annál látványosabb volt a csökkenés.

A szakemberek elismerték, hogy a kutatásnak korlátai is voltak, például nem vizsgálták az életmódbeli különbségeket, pedig ezeket, például az egészségtelen étrendet, a mozgásszegény életmódot, az alkoholfogyasztást, a dohányzást tartják a legnagyobb kockázati tényezőknek. Ahogyan azt sem tudták pontosan követni, mennyire tartotta be az illető az antibiotikum szedésére vonatkozó szabályokat.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben is!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához