Ezeket látta már?

Két éven át küzdött a mellrák agresszív fajtájával - így gyógyult fel az áttétekből is

mellrák, áttét, gyógyulás, gyógyszerkísérlet, daganatos betegségek

Segített az új kezelés, pedig már a halálra, nem a gyógyulásra készült.

Mintegy két éven át küzdött a mellrák egy agresszív fajtájával egy manchesteri nő, akit 2017-ben diagnosztizáltak a betegséggel. Az asszony részt vett egy kórházi keretek között indított gyógyszerkísérletben: egy addig még nem használt gyógyszert párosítottak immunterápiás szerekkel, ezzel kezelték őt is. Saját bevallása szerint úgy érezte, újjászületett.

Két és fél évvel ezelőtt azt hittem, meg fogok halni – most pedig úgy érzem, mintha újjászülettem volna - mondta az 51 éves Jasmin David a BBC-nek adott rádióinterjújában.

  • A manchesteri nőnél 2017 novemberében találtak egy csomót a mellbimbója alatt. Ezután hat hónapon át kapott kemoterápiás kezelést.
  • 2018 áprilisában masztektómián is átesett, amit később 15 sugárterápia követett.
  • A kezelés végére úgy tűnt, a testében lévő rákos elváltozások eltűntek, de 2019 októberében a rák visszatért, a CT-felvételek alapján pedig már a tüdejét, nyirokrendszerét és mellkasát, pontosabban annak csontjait is érintette.
  • Ezután ajánlották fel, hogy vegyen részt egy két évig tartó kísérletben, melyben egy még csak kísérleti fázisban lévő gyógyszert kombináltak Atezolizumabbal, egy immunterápiás gyógyszerrel.

Azt gondoltam, így legalább tehetek valamit, ha magamért nem is, de legalább másokért, a testem pedig a következő generációk hasznára lehet - emlékezett vissza a kétgyerekes anya, aki őszintén elárulta, amikor felajánlották neki a kezelést, fogalma sem volt, hogy az működni fog-e.

"Az első adagok után több szörnyű mellékhatást is tapasztaltam, a fejfájástól kezdve az ugráló testhőmérsékletig, úgyhogy karácsonykor bekerültem a kórházba, elég rossz állapotban. Aztán hál'istennek, elkezdtem reagálni a kezelésre."

Két és fél évvel a visszatért rák után a nőt rákmentesnek nyilvánították

Fiona Thistlethwaite onkológusprofesszor, egyben a kísérlet vezetője szerint "fantasztikus, mikor valaki ilyen jól reagál egy kezelésre".

David idén áprilisban Indiába utazott, hogy ott élő édesanyjának személyesen mondja el gyógyulása hírét - alig két évvel azután, hogy ugyanide utazott végső búcsút venni tőle. Nagy-Britanniába visszatérve az asszony úgy döntött: korai nyugdíjba megy, élete maradékát pedig "az orvostudomány és Isten iránti hálával telve" éli le. Mint mondta: annyi minden áll még előtte, köztük a 25. házassági évfordulója is, amit idén szeptemberben ünnepel.

A gyógyszerkísérlet 2023 decemberében folytatódik.

Ez is érdekelheti:

Forrás: Euronews
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához