Ezeket látta már?

Közel 32 ezer nő kap méhnyakszűrésre szóló meghívólevelet a napokban

Egyre több hazai kistelepülésen válik helyben elérhetővé a méhnyakszűrés. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013-ban indította el azt a programot, amelynek célja, hogy a védőnők bevonásával minél többen vegyenek részt az ingyenes szűrővizsgálaton. A kiemelt projekt forrását részben a magyar kormány, részben az Európai Unió biztosítja az Európai Szociális Alapból. Februártól újabb 154 védőnő kapcsolódik be a programba, így országosan már 344 védőnőnél érhető el a szolgáltatás. Az ÁNTSZ a napokban 32 ezer levelet küldött ki, amelyben vizsgálatra hívják az arra jogosult nőket.

Magyarország a rákbetegségekre visszavezethető halálozást tekintve az Európai Unió egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő tagállama. Hazánkban a méhnyakrák miatti relatív halálozási kockázat magas: az európai uniós országok átlagának mintegy háromszorosa. A méhnyakrák miatt bekövetkező halálozások száma évek óta nem változik, évente közel 400 nőt veszítünk el. Pedig a betegség kialakulása szűrővizsgálattal megelőzhető, illetve az időben felismert elváltozás megfelelő hatékonysággal kezelhető.

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013. július 1-én indította útjára azt a projektet, amelynek egyik célja a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztése. Lényege, hogy a védőnők egy képzést követően önállóan végezhetnek méhnyakszűrést a védőnői tanácsadókban. Az ÁNTSZ a program keretében elsősorban olyan védőnők jelentkezését várta, akik 5 ezer fősnél kisebb településen dolgoznak. Így azok számára is helyben elérhetővé válik a méhnyakszűrés, akiknek korábban ezért távolabb kellett utazniuk.

A védőnői méhnyakszűrés mára az ország 534 településén vált elérhetővé, és a következő hónapokban ez a szám még tovább bővül, megközelítve az ezret. Az ÁNTSZ most 32 ezer névre szóló meghívólevelet küldött azoknak a 25 és 65 év közötti nőknek, akik jogosultak az ingyenes méhnyakszűrő vizsgálatra, és olyan településen élnek, ahol már elérhető a védőnői méhnyakszűrés. A meghívott hölgyek a lakóhely szerint illetékes területi védőnővel időpontot tudnak egyeztetni a kenetvételi vizsgálathoz. Fontos kiemelni, hogy a vizsgálat nem jár fájdalommal, egyszerűen elvégezhető.

Az ÁNTSZ kéri és egyben biztatja azokat, akik meghívó levelet kapnak, hogy éljenek a felkínált ingyenes szűrés lehetőségével, amely helyben, lakóhelyükön elérhető!

További információk:

https://www.antsz.hu/projektek/tamop_613_szuroprogram

ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala

Forrás: ÁNTSZ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához