Ezeket látta már?

Magyar rákkutató az európai onkológia élvonalában

2009.12.18. Módosítva: 2015.11.04.

A nemrégiben megalakult Onkológiai Tudományok Európai Akadémiájának tagjává választották Oláh Edit onkogenetikust, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, az Európai Rákkutató Társaság korábbi elnökét.

Amint azt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hírül adta, az Onkológiai Tudományok Európai Akadémiájának (EACS) megalakulását a brüsszeli székhelyű Európai Rákszervezet (ECCO) kezdeményezésére 2009. szeptember 21-én Berlinben, az ECCO 15. tudományközi kongresszusán jelentették be. Az Akadémia tagjai 18 ország elismert rákkutatói és klinikusai.

Az EACS tagsági jelöléseire európai tudományos akadémiák és rákszervezetek tettek javaslatot. Az EACS független tanácsadó testület, feladata a daganatos megbetegedések megelőzésével, oki és tüneti kezelésével kapcsolatos európai irányelvek kidolgozása, illetve a rákkutatás és a daganatos betegek ügyének hangsúlyos képviselete az Európai Unióban, valamint rámutatni azokra a társadalmi kihívásokra, amelyeket a daganatos megbetegedések jelentenek Európa számára.

Oláh Edit 1992 óta a biológiai tudomány doktora, 2007 óta az MTA levelező tagja. Tudományos munkásságának fő területe a daganatképződés molekuláris mechanizmusainak, és a daganatoknak genetikai betegségként történő tanulmányozása, amivel új szemléletet vitt a hazai rákkutatásba.

Forrás: Daganatos erek