Daganatos betegségek
Biomarkerekkel a hasnyálmirigy-daganat ellen
Egy újonnan azonosított biomarker-csoportnak köszönhetően az eddigieknél jóval korábban diagnosztizálhatóvá válik a hasnyálmirigyrák, így pedig a terápia is hatékonyabbá válhat. Miből áll majd innentől a vizsgálat?
Így segít Watson, a szupernyomozó a rákos betegeken
Nem, ő nem Sherlock Holmes jobb keze, hanem egy szuperszámítógép, bár az igaz, hogy nyomozói tevékenységet végez, nem is akárhogyan. Hogyan segítheti egy szuperintelligens nyomozógép a rákos betegek gyógyítását?
Rákgyógyítás: az elhízás rontja, a mozgás javítja az esélyeket
Az elhízás nemcsak sok ráktípus kockázatát növeli, de a már betegek életminőségét és gyógyulási esélyeit is rontja – figyelmeztet a Rákgyógyítás Magazin 2017. nyári lapszáma, amely ugyanakkor óva int a legyengülést okozó diétáktól is. A lap rámutat: a beteg állapotához igazodó rendszeres mozgás az életminőséget és az életkilátásokat egyaránt képes javítani.
Rákkutatás: a Down-szindrómásoknál a kulcs?
Rengeteg az azonosság a Down-szindróma és az Alzheimer-kór között, derült ki egy nemzetközi konferencián, sőt, a Down-szindrómások vizsgálata segítheti az újkori rákkutatásokat is.
Magyarország lesz a régió rákkutató központja
Elindult Magyarországon a Nemzeti Onkogenomikai és Precíziós Onkoterápiás Program, amelynek köszönhetően hamarosan egyre szélesebb körben lesznek elérhetőek azok a diagnosztikai és terápiás lehetőségek, amelyekhez a betegek eddig csak saját anyagi erőfeszítéssel tudtak hozzájutni.

Tüdőrák: új gyógyszereket fogadott be az OEP
Az eddig kizárólag egyedi méltányossági kérelemmel alkalmazható tüdőrák elleni készítmények társadalombiztosítási támogatással 2017. április 1-től érhetők el.
Robot mentette meg egy rákos nő életét
A Tokiói Egyetem orvosai arról adtak hírt, hogy a mesterséges intelligencia a leukémia egy ritka formáját diagnosztizálta egy 60 éves nőnél – amit az orvosok nem ismertek fel.

A daganatoktól jobban félünk mint a terrorizmustól
Egy brit rákkutatás szerint az angolok negyede a daganatoktól fél a legjobban, lekörözve az Alzheimer kórt, a szívrohamot és a terrorizmust, holott a daganatos betegségek többsége életmódváltással megelőzhető lenne.