Ezeket látta már?

Elpusztítja a rákos sejteket a polip tintájában talált vegyület

Betegségek
2023. június 06. 11:36
polip, tinta, daganat, rák

Az egészséges sejteket pedig sértetlenül hagyja, ezzel új rákellenes terápiák előtt nyílhat meg az út.

Az már eddig is ismert volt a mexikói Sonorai Egyetem kutatói előtt, hogy a polipok tintazacskójában az ozopromid nevű vegyületet, rákellenes tulajdonságokkal bír. Most azonban Martín Samuel Hernández-Zazueta biológus és munkatársai mesterségesen alkották meg ezt a vegyületet, és így folytatták kísérleteiket.

A kutatások során daganatos emberi méhnyaksejtekbe, tüdősejtekbe és mellsejtekbe fecskendezték be a ozopromidot, és megállapították, hogy miközben a rákos sejtek nagy részét elpusztítja, addig az egészséges sejteket érintetlenül hagyja.

A leginkább a tüdősejteknél volt eredményes az ozopromid, ugyanis a felére csökkentette a daganatos sejtek növekedését.

Ez azért is fontos felfedezés, mert egyes mai rákkezelések gyulladást okoznak a sejtekben, és pusztítják az egészségeseket is. Az ozopromid viszont azáltal, hogy redukálta a sejtek körüli gyulladásos fehérjék termelődését, az általános gyógyulást is elősegítette.

A szakemberek abban bíznak, hogy az ozopromid új lehetőségeket nyithat meg a rákkezelésben, aminek során nem kell majd számolni a kellemetlen és sokszor fájdalmas mellékhatásokkal.

Olvasta már?

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Gyomorrák korai tünetei az arcon: ezt nézze meg a bőrén



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# polip # tinta # rák # daganat

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés