Szájüregi rák? Mit tudunk róla?

#Daganatos betegségek #szájüregi rák
2012.05.08. Módosítva: 2015.11.04.

Egy újabb brit felmérés szerint 11,785 felnőtt megkérdezését követően, 70%-uk azt mondta, hogy nem ismeri a szájüregi rák tüneteit. A Simplyhealth's Annual Dental Survey 2012 nevű felmérés azt is kimutatta, hogy a válaszadók 3%-a gondolkodott úgy, hogy a csókolózás révén is kifejlődhet szájüregi rák. Az általános tapasztalat szerint ezen a területen hathatós betegoktatás, felvilágosítás szükséges a kockázatokról, a tünetekről, mert a szájüregi rákbetegségek száma emelkedik.

A felmérés egyik vezetője, James Glover szerint: "Az emberek mintegy 85%-a tudja, hogy a dohányzás növeli a szájüregi rák kialakulásának kockázatát, egyéb kockázatokról nincsen tudásuk. Újabb ismereteink szerint a magas kockázatú HPV-törzsek révén, főként a fiatalok körében a testi kontaktus kapcsán jelentősen nőhet a szájüregi rákok kockázata. Bár ez oly módon nem kerülhető el, mint a dohányzás, hogy "abbahagyjuk", mégis fontos, hogy az emberek tudjanak róla, mint kockázatforrásról.

Dr. Michael Thomas gyakorló fogorvos magyarázza: "Ha már tudjuk, melyek a kockázatok, az embereket arról is fel kell világosítsuk, melyek lehetnek a tünetek. Mint minden daganat esetén itt is, minél korábban kerül valami felismerésre, annál jobbak az esélyek. Sajnos, a felmérésben szereplő személyeknek csak 28%-a vélekedett úgy, hogy fontos lenne mindezt a fogorvossal is megbeszélni. A fogorvosok természetesen a szájüreg betegségeivel is foglalkoznak, nemcsak a fogakkal. Minden beteget bátorítani kell, ha elmegy fogorvosához, e problémákról, tünetekről is tegyen említést."

Melyek a főbb kockázatok a szájüregi rák kialakulásában?

- Dohányzás

- Alkoholfogyasztás

- Helytelen, tápanyagokban szegény étrend

- Az ajkak napégése

- HPV-fertőzés megléte

- Korábban már diagnosztizált daganatos betegség

Melyek a legjellemzőbb tünetek?

- Szájüregi gyulladás, fekély, mely nehezen gyógyul, könnyen vérzik

- Maradandó vörös ill fehér foltok a szájüregben

- Csomósodás, keményedés létrejötte a szájüregben, nyelven, garatban

- Rágási, nyelési nehézség

- Újonnan fellépő, tartós szájüregi fájdalom

Forrás: PRNewswire