Elkülönítve vizsgálják a tbc-vel fertőzött faddi asszony gyerekeit

Betegségek
2010. február 11. 09:00
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Szigorúan elkülönítve vizsgálják Mosdóson azt a kilenc gyermeket, akik egy 29 éves faddi asszonytól elkaphatták a tbc-baktériumfertőzést - írta keddi számában a Somogyi Hírlap.

Major Tamás főorvos, a Kaposi Mór kórház mosdósi pulmonológiai osztályának vezetője elmondta: a kilenc gyermek - hét testvér és két unokatestvér - pénteken került a gyermekpulmonológiai részlegre. A gyerekek klinikailag jó állapotban vannak, látszólag tünet- és panaszmentesek. A legkisebb négy hónapos, a legnagyobb tizenegy éves.

Azért kell megfigyelés alatt tartani őket, mert a beteggel érintkező, kontakt személyként nagy az esélye a megfertőződésüknek, ezt azonban tévedhetetlenül nem lehet azonnal kimutatni - magyarázta a főorvos, hozzátéve: súlyos fertőzést mikroszkóposan két nap alatt tudnak kimutatni, a tenyésztéses vizsgálat azonban legkevesebb tíz nap, de inkább négy hét.

Major Tamás a tbc-fertőzést valószínűsíthető tünetekről elmondta: gyengeség, fogyás, láz, köhögés, éjszakai izzadás. Az alaptünetek akár egy bronchitisszel is összetéveszthetők, ám a tartós legyengülés erősítheti a gyanút.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# fertőző betegség# légúti betegség# tbc

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk