Ezeket látta már?

Előzze meg a trombózist!

Betegségek
2017. október 13. 17:49
Módosítva: 2017. október 14. 08:10
vizitorna

Dohányzik? Esetleg túlsúlyos, nincs megelégedve táplálkozási szokásaival? Ezeknek az együttes hatója bizony megnöveli az esélyét a trombózis kialakulásának. Október 13-án, a Trombózis Világnapján erre is felhívták a figyelmet.

Trombózis Világnapja

2014-ben a Nemzetközi Trombózis és Haemostasis Társaság megalapította a Trombózis Világnapját, amelyet azóta minden év október 13-án tartanak meg. Megdöbbentő a tény, de világszerte négyből egy ember haláláért trombózis által okozott probléma a felelős.

Pedig a vérrög kialakulása megelőzhető, az egészséges étrend, a napi 2-3 liternyi folyadékbevitel, a túlsúly leadása, a rendszeres mozgás és a dohányzás mellőzése mind ebben nyújtanak segítséget.

Milyen orvosi vizsgálatokra van szükség trombózis esetén?

Mélyvénás trombózist követően javasolt a laborvizsgálatok, vérvizsgálat elvégzése, mivel ilyenkor az orvosok felfedhetnek olyan állapotbeli vagy genetikai elváltozásokat, amelyek fokozott trombózishajlara utalnak.

Emellett szükséges lehet az ultrahangos vizsgálat is, amely segítségével a vénák és a keringés állapotát lehet felmérni. Mivel a trombóziskészséget a szív problémái - például a pitvarfibrilláció - is fokozhatják, lehet szó akár artériás vagy vénás trombózisról, érdemes kardiológiai vizsgálaton is átesni.

A kockázat a bélrendszer gyulladásos betegségei által is nő, ezért gasztroenterológiai vizsgálat elvégzése szintén ajánlott. A szakvizsgálatok közül a nőgyógyászati és az onkológiai szűrés is javasolt, hiszen a jóindulatú mióma és az egyéb daganatok előjele is lehet a mélyvénás trombózis.

A trombózis kivizsgálást orvosi kezelések követik

Trombózist követően a véralvadásgátló terápia gyakori megoldásnak bizonyul. Ma már rendelkezésre állnak olyan szájon át szedhető, antikoaguláns gyógyszerkészítmények, amelyek célja a vérrög újbóli kialakulásának megakadályozása.

Ilyen terápia során azonban fokozottan ügyelni kell arra, hogy egy esetleges műtéti beavatkozás során felléphet a vérzékenység veszélye, ezért az orvossal történő, műtét előtti konzultáció minden esetben elengedhetetlen.

Trombózis után mindenképp ajánlott valamilyen könnyű sport, például vizi torna végzése.

Trombózis után mindenképp ajánlott valamilyen könnyű sport, például vizi torna végzése.

Forrás: EgészségKalauz


Trombózis utáni mozgás

A mozgás segíthet a vénák rugalmasságának visszanyerésében, a vérrögök megelőzésében. Trombózis után viszont nem mindegy, hogy milyen mozgásformát választ az érintett. Kifejezetten kerülendőek a sérülésveszélyes, nagy erőkifejtéssel járó sportok.

Először érdemes a vénás értornával kezdeni, majd emellett jótékony hatása lehet még a vízi tornának, a kerékpározásnak és a gyaloglásnak is.

Utazás trombózis után

A köztudatban elterjedt, hogy a repülőn való utazás növeli a mélyvénás trombózis és a tüdőembólia kockázatát. Azonban egy hétköznapi, hosszabb autóút, buszozás is veszélyes lehet, hiszen ilyenkor az ember huzamosabb ideig mozdulatlanul ül, a lábak véráramlása lelassul, továbbá a megfelelő mértékű folyadékbevitel is nehézkesebb.

Hosszabb utazás során hasznos lehet a kompressziós harisnya viselése, az óránkénti pihenő beiktatása és a folyadékbevitelre való fokozott figyelem.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# kardiológia # trombózis # vérzékenység

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés