Ezeket látta már?

Egy évig élt fájdalmakkal – végül egy idegen diagnosztizálta a Facebookon

MALS-szindróma, fájdalmak, gyomorfájdalom, gasztroparézis

Annie Marshall már több mint egy éve gyomorfájdalmaktól szenvedett, és több orvosnak sem sikerült az okát megtalalánia.

A fiatal hölgy tünetei egy ételmérgezést követően jelentkeztek még 2020 márciusában, s azóta fájdalmak között élt. Az orvosok gasztroparesis-szel (késleltetett gyomorürülés) diagnosztizálták, de semmilyen kezelés sem használt rá, írja a DailyStar. MRI-vizsgálaton esett át, Botox injekciót adtak a gyomrába, és még Texasba is elrepült egy speciális műtétre, de semmi sem oldotta meg a problémáit.

Az egyik orvos azt mondta neki, hogy anorexiás, és semmi fizikai baja nincs.

„A gyomor normális esetben kb fél óra alatt kiürül, nekem négy óra után 0 %-a ürült ki. Nem tudtam, mit tegyek, nagyon elkeseredtem, kimerültem a hiábavaló küzdelmek miatt – nagyjából feladtam, de még utoljára kiírtam magamból az egész történetem egy gasztroparézis Facebook-csoportban.”

Gyakori puffadás, rossz emésztés, hasfájás - ezek a gyomorrák korai tünetei >>

Annie végső elkeseredettségében egy Facebook-csoportban osztotta meg a történetét, ennek apropóján írt neki egy csoporttag, aki 20 éve ápolónő. Azt javasolva neki, hogy nézzen utána a MALS-szindrómának(Median Arcuate Ligament Syndrome). A MALS-szindróma egy nagyon ritka betegség, amely során az artéria és az idegek a has felső részén található emésztőszervekhez nyomódnak, ezzel elzárva az oxigént a hasi szervektől, ezzel komoly gyomorfájdalmakat okozva.

Annie és nővére némi kutatást végzett, és most már arra vár, hogy egy világvezető MALS-specialista kezelje az Egyesült Államokban, Connecticutban - remények szerint még ebben az évben.

„Egy londoni orvosnál végeztek ultrahangos vizsgálatot, teszteket, és kiderült, valóban MALS-re pozitív vagy. Elvégeztek egy sor újabb diagnosztikai tesztet, és még jó néhány vizsgálat következett, így derülhetett fény a betegségemre, és arra, hogy miként lehet orvosolni" – magyarázta.

Forrás: Dailystar
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához