Koronavírus: Karikó Katalin szerint nyár végén lélegezhetünk fel

Betegségek
2021. március 17. 08:29

Karikó elmondta: minden oltóanyagnak, a koronavírus ellenieknek is lehet mellékhatása, de kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés.

Exkluzív interjút adott Karikó Katalin, a Biontech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorának.

A biokémikus elmondta, hogy az RNS technológiát már a Moderna is alkalmazta 3 éve az influenza elleni védőoltás során, és több klinikai alkalmazásban is előrehaladott állapotban volt ez a fejlesztés. Az RNS-t ár több mint tíz évvel ezelőtt is terápiás célokra fejlesztettek ki, de az évtizedek során a technológia fejlődött. Karikó elmondta, hogy már bizonyított az, hogy a Pfizer vakcinája mind a brit, mind a brazil variánssal felveszi a harcot.

Kijelentette, hogy a szakemberek véleménye szerint nem okoz vérrögképződést az AstraZeneca, és hozzátette, hogy a Szputnyik V vakcina hasonlít az Amerikában elfogadott Johnson&Johnson-hoz, így megfelelő védelmet nyújt.

Karikó úgy vélekedett, hogy a koronavírus járvány Amerikában nyárra, míg a világ más részein a nyár végére visszaszorulhat.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# koronavírus# covid# karikó katalin# pfizer

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk