Május végétől újra lehet tartani lagzit, esküvőt

Betegségek
2021. május 13. 15:27

Akár elérjük az 5 milliós átoltottságot, akár nem, lagzit lehet majd tartani.

A jelenlegi számítások szerint a pünkösd utáni héten fogjuk elérni az ötmilliós átoltást, ezért a kormány jövő héten tárgyal az enyhítésekről, de azt már most tudni, hogy az átoltottságtól függetlenül, lakodalmat lehet majd tartani május 28-tól Gulyás Gergely miniszter elmondása alapján. További részletet egyelőre nem mondott.

A horvátoknál is nyitnak, de ott először próbavacsorát és próbalakodalmat tartanak. Ezen olyanok vesznek részt, akik az elmúlt 6 hónapban átestek a fertőzésen, felvették mindkét oltást, illetve rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy gyors antigénteszttel.

A forrás szerint, ha a számok alátámasztják az elvárásokat, akkor a különböző szórakozóhelyeket és rendezvényeket QR-kód alapú digitális védettségi igazolvánnyal is lehet majd látogatni, vagyis a határátlépéssel megegyező feltételek mellett.

A projektet a horvát közegészségügyi intézet közreműködésével a vendéglátós dolgozók országos egyesülete szervezi és finanszírozza. A lap jelezte: hasonló próbarendezvényeket, sokkal nagyobb számú résztvevővel, már más európai országokban is rendeztek.

Olvassa el ezt is!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# lakodalom tartása# esküvő# oltás# védettségi igazolvány

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk